Árnyékkormányt alakított az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion szerdán bejelentette, hogy összeállt a párt miniszterjelöltjeinek listája, amelynek élére Marius Dorin Lulea első alelnök került.

Közleménye szerint az AUR egy 11 miniszterből és két kormányfőhelyettesből álló kormányt javasol majd a 18 miniszterből álló jelenlegi kabinet helyett, az államtitkárok számát pedig 50-re korlátozná.

George Simion szerint azért volt szükség az árnyékkormány megalakítására, mert így a szavazópolgárok időben megtudhatják, hogy ki hajtja majd végre a 'Simion-tervet' az AUR hatalomra kerülése után. A pártelnök hozzátette: azt szeretné, ha a miniszterjelöltjeik vitáznának a jelenlegi kormánypártok miniszterjelöltjeivel a választások előtt - írja az Agerpres.

Fotó: Agerpres

Az AUR árnyékkormányába bekerült az Országos Nyugdíjpénztár volt vezetője, akire a munkaügyi minisztériumot bízná George Simion. A gazdasági miniszteri poszt várományosa Petrişor Peiu egyetemi oktató, a belügyminisztérium élére Valer Kovacs volt temesvári rendőr kerülne, az igazságügyi tárcát pedig Gheorghe Piperea ügyvéd irányítaná - derül ki a közleményből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?