Árcsökkentéssel kompenzálná az áfaemelést a háromszéki vízszolgáltató

A Kovászna megyei Hydrokov regionális vízszolgáltató az ivóvíz árának csökkentését kezdeményezte, hogy ezzel ellensúlyozza a hozzáadott értékadó két százalékpontos emelkedését. A vállalat célja, hogy a fogyasztók ne érezzék meg a drágulást, és a vízfogyasztás se csökkenjen.

Az árcsökkentésről szóló döntést még az országos árszabályozó hatóságnak is jóvá kell hagynia, magyarázta Kozsokár Attila. A Hydrokov vezérigazgatója elmondta: az elmúlt évek beruházásai, köztük a szennyvíztelepeknél beüzemelt fotovoltaikus rendszerek, lehetővé tették a működési költségek részleges csökkentését. Ennek köszönhetően a vízszolgáltató most képes olyan ármódosítást kezdeményezni, amely a lakosság számára teljes mértékben kompenzálná az áfa emelésének hatását.

Az igazgató elmondta, még jóváhagyást várnak az árszabályozó hatóságtól | Fotó: Hydrocov

„Ez a jó hír. A rossz hír az, hogy az országos árszabályzó hatóságnak (ANRSC) is engedélyeznie kell az árcsökkentést, és ez a folyamat nem gyors, de bürokratikus, viszont mindenképpen el akarjuk érni, hogy fogyasztók ne érezzék meg az áfaemelést” – hangsúlyozta Kozsokár Attila. Hozzátette: az árcsökkentésről szóló iratcsomót már összeállították és továbbítják az illetékes hatóságnak. Amint a döntés megszületik, a Hydrokov tájékoztatja a fogyasztókat az új árpolitikáról.

A háromszéki vízszolgáltató kezdeményezésének előzménye, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felkérte a vállalat vezetőségét, tegyenek azért, hogy a lakosság ne érezze meg az áfaemelés hatását, és a víz- és csatornadíj változatlan maradjon, illetve a többletköltségeket a cég belső megtakarításaiból fedezzék, például a menedzsment fizetésének csökkentésével.

A Hydrocov augusztusban bejelentette, hogy a nyáron tapasztalt vízellátási zavarok – időszakos vízkimaradások és zavaros ivóvíz – miatt két hónapon keresztül 2 százalékos kedvezményt biztosítanak minden fogyasztónak a számlák összértékéből.

(Nyitókép: Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?