„Akár tetszik, akár nem, haladunk a korral” – stratégiát fogadtak el a mesterséges intelligenciára

A kormány csütörtöki ülésén határozattal jóváhagyta a mesterséges intelligenciára (AI) vonatkozó országos stratégiát – jelentette be sajtótájékoztatón a kormányszóvivő.

Az Agerpres beszámolója alapján Mihai Constantin elmondta, a stratégia tervezetét 2023 szeptemberében közvitára bocsátották, és végleges alakjának kialakításakor figyelembe vették a mesterséges intelligenciával foglalkozó szakbizottság és más szervezetek javaslatait.

A kormányszóvivő szerint a stratégiáról bővebb információkat Bogdan Ivan kutatásért és innovációért felelős miniszter fog adni egy hétfőre beütemezett sajtótájékoztatón.

Illusztráció: Pexels

„Akár tetszik, akár nem, haladunk a korral, és ezek az új technológiák megváltoztatják az emberek közötti, illetve az emberek és a vállalkozások, a lakosság és a különböző hatóságok közötti interakciókat” – hangsúlyozta Mihai Constantin.

Mint korábban írtuk, uniós szinten is foglalkoznak a mesterséges intelligencia kérdéskörével. Az Európai Bizottság májusban felügyelő hivatalt hozott létre, amelynek feladata az AI alkalmazásának szabályozása lesz az új átfogó európai uniós rendelet keretében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?