Aggasztó mértékű a lakosság elöregedése Romániában és drámai az idősek helyzete

Románia az első 10 ország egyike, amelyek lakossága évről évre öregszik, és 10 idős lakójából háromnak szükség esetén nincs kire támaszkodnia - számolt be szerdán a Romániai Aktív Idősödésért Intézet egyesületének elnöke.

Alexandra Dobre az aktív idősödésről szóló kétnapos országos kongresszus szerdai megnyitóján elmondta, hogy az idősöket sokszor tehernek tekintik, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által 2012-ben bevezetett aktív idősödés koncepció ezen a mentalitáson próbál változtatni.

„Ez a koncepció az egészségügyi állapot és a biztonsági tényezők optimalizálására koncentrál az idősek életminőségének javítása érdekében. Célkitűzése, hogy az idősek továbbra is részt vegyenek a gazdasági, társadalmi, kulturális, szellemi életben, miközben fizikailag és szellemileg aktívak maradnak” - magyarázta Alexandra Dobre.

Illusztráció: AdobeStock

Az egyesület elnöke rámutatott, hogy a szociológiai felmérések szerint a romániai idősek 55 százaléka érzi magányosnak magát, több mint 30 százalékuk legfeljebb három-négy személlyel érintkezik havonta, tízből három öregnek pedig szükség esetén nincs kire támaszkodnia.

„Tehát nagyszüleinknek, szüleinknek nincs kivel társalogniuk, több mint 30 százalékuk legfeljebb három-négy emberrel beszélget egy hónap alatt. Ez a helyzet drámai. Arról nem is beszélve, hogy néhányuknak rossz az egészségi állapota, fizikailag és mentálisan egyaránt” - fogalmazott Dobre.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy fokozottan tudatosítani kell az emberekben a globális, de főként romániai szinten fenyegető demográfiai elöregedés veszélyét.

„Az első 10 ország között vagyunk, amelyeknek lakossága évről évre öregszik. Hazánkban az elöregedés éves üteme 20-30 százalékos. Ez nagyon aggasztó. Tudom, hogy számos más fontos ügy foglalkoztatja az embereket, de ezen a problémán is el kell gondolkodnunk, mert ez a jelenség egy adott ponton nagy nyomást fog gyakorolni a szociális, az egészségügyi és nyugdíjrendszerre, a közpolitikák rendszerére és az ország gazdaságára. Ez pedig mindannyiunkat érint” - magyarázta az egyesület elnöke.

Az aktív idősödésért intézet javasolja egy olyan országos ügynökség létrehozását, amely csak az öregekkel kapcsolatos problémákkal foglalkozna. Azt indítványozzák, hogy október 1-jét, az idősek nemzetközi napját nyilvánítsák hivatalos munkaszüneti napnak Romániában.

„Javaslatunk nem arról szól, hogy ezen a napon mindenki otthon üljön, hanem arról, hogy ahogyan június elsején a gyerekeinkkel töltjük az időt, március 8-án pedig anyáinkat ünnepeljük, október elsején ünnepeljük meg az életük második felében levő szüleinket, nagyszüleinket” - fogalmazott Dobre.

Az aktív idősödésért intézet egy 2020-ban létrehozott nem kormányzati szervezet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?