Aggasztó fertőzési góc alakult ki a Bihar megyei Sólyomkőváron

A hét elején még három, most már hét településen van érvényben vörös forgatókönyv Bihar megyében. Sólyomkőváron a fertőzöttségi ráta meghaladta a 20 ezreléket és emelkedő tendenciát mutat.

A Bihar Megyei Vészhelyzeti Bizottság szerda délutáni ülésén határozott arról, hogy a megyei közegészségügyi hatóságtól kapott adatok alapján ismét módosítja a különböző megszorítások és tiltások alá eső települések listáját. Amint kedden megírtuk, jelenleg is 23 település szerepel a vészhelyzeti bizottság listáján, ugyanakkor a hét eleji három helyett már hét helységben lépett érvénybe a vörös forgatókönyv, ugyanis a koronavírus-fertőzöttségi ráta meghaladta a 3 ezreléket.

Nagymértékben súlyosbodott a helyzet a közigazgatásilag Élesdhez tartozó Sólyomkőváron (Șinteu), ahol 20,18 ezrelékes fertőzöttségi rátát mértek, míg a hét elején ugyanitt 17,43 volt az arány. A dél-bihari Felsőmezősön (Câmpani) hétfőn 3,78 beteget regisztráltak ezer lakosra számítva, szerda délutánra azonban ez az arány már elérte az 5,89 ezreléket.

Az érmelléki színmagyar település, Kiskereki is jelentősen előrelépett a fertőzöttség mértékét illetően, ugyanis itt jelenleg 4,5 ezrelék a ráta. A Sebes-Körös menti Réven azonban enyhén csökkent a fertőzöttség, a hétfői 4,49-hoz képest 3,49 ezreléket állapítottak meg szerdán. Ugyancsak a vörös forgatókönyv lépett életbe Kisősiben (3,37 ezrelék), Mezőszakadáton (3,35) és Gyapjun (3,01).

Ezeken a településeken a járvány megfékezése érdekében kötelező bezárni a vendéglátó-helyiségeket, a kávézókat, a színházakat és mozikat, a játéktermeket, és semmilyen közösségi rendezvény nem szervezhető. A közterületen és minden zárt, nyilvános helyen továbbra is kötelező az orrot és szájat eltakaró védőmaszk viselete.

További húsz település sárga jelzésű figyelmeztetési besorolásba tartozik, mert ezeken 1,5 és 3 ezrelék közötti a fertőzöttség: Pusztahollód, Érábrány, Biharlonka, Magyarcséke, Belényes, Alsókocsoba, Drágánfalva, Vaskohsziklás, Biharpoklos, Fugyivásárhely, Vársonkolyos, Biharszentandrás, Nagyvárad, Kiskopács, Vedresábrány és Vámosláz.

A sárga forgatókönyv szerint legfeljebb harminc százalékos kapacitással megnyithatnak a az éttermek és a kávézók, illetve létszám-korlátozással és kötelező távolságtartással szervezhetők nyilvános rendezvények.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?