Adrian Onciu: minősíthetetlen visszaélés Magyarország megbüntetése 

Magyarország európai uniós kiállását méltatja cikkében Adrian Onciu író, publicista. Az opozitia.net portál szerzője szerint „Magyarországon egy egyértelmű többség érvekkel alátámasztott, kiegyensúlyozott, a kontinens keresztény gyökereinek szellemében elképzelt utat lát Európa számára”.

„Negyvenöt év kommunizmus után Magyarország erős antitesteket termelt mindenfajta diktatúra ellen. A többi hazugság és liberális propaganda” – fogalmazott Onciu. Mint írta, „szomszédaink megbüntetése csak mert egy másfajta, konzervatív politikát képviselnek, egy nagy és minősíthetetlen visszaélést jelent”. Szerinte a jogállamisággal kapcsolatos mellébeszélések már a funkcionális analfabéták körében sem hatásosak. 

„Röviden: Magyarország egy olyan Európát akar, amely a szuverén államokra épül, míg a brüsszeli bürokraták még inkább egy kézbe összpontosítanák a hatalmat. Egy olyan hatalomkoncentrációt akarnak, amely még csak nem is az európaiak, hanem a Fehér Ház globalistáinak hasznát szolgálja” – fogalmaz a Magyar Nemzet által is idézett újságíró. Úgy véli, a helyreállítási alap milliárdjainak blokkolásával vegytiszta autokrata stílusban, és jogtalanul büntették az Orbán-kormányt.   

Adrian Onciu egy későbbi Facebook-bejegyzésében kitér a Financial Times értesülésére is, miszerint az Európai Unió gazdasági csapást mér Magyarországra, ha a magyar kormány nem szavazza meg az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós segélyt. Az újságíró „akcióban az európai demokrácia” címszó alatt reagált a lapinformációra. „Egy galád zsarolás Orbánnak címezve. Ennyire képesek” – írta Adrian Onciu.   

Onciu szerint Orbán az egyetlen nyilvánvaló ellenzék Ursula von der Leyen felelőtlen politikájával szemben Fotó: Twitter/Ursula von der Leyen

Az opozitia.net munkatársa nem először dicséri a magyar kormány külpolitikáját. Tavaly novemberben a publicista arról írt, hogy „Magyarország marad az egyetlen ellenzője a brüsszeli hatalomnak, egy hibátlan érveléssel, de sajnálatos módon, anélkül, hogy hatással tudna lenni a bábként működtetett Ursula von der Leyen-féle politikára”. Mint akkor fogalmazott: „ezzel együtt, kiemelkedő, hogy Orbán és a Fidesz évek óta mellőzni tudják az EU migránspolitikáját, a genderpropagandát, védeni tudják Magyarország keresztény értékeit és semleges pozícióit olyan háborúkban, amelyek nem az övéi”.

Adrian Onciu tavaly, a tusnádfürdői szabadegyetem után a negatív román sajtóvisszhangra reagálva fals célpontnak nevezte Orbánt. Bírálja azt a fősodrú újságírók által követett stratégiát, hogy a magyar miniszterelnököt a román nép ellenségeként mutatja be, aki Putyinnal vállvetve próbálja ellopni Erdélyt. „Orbán az egyetlen nyilvánvaló ellenzék az Európai Unión belül Ursula von der Leyen felelőtlen politikájával szemben. Az egyetlen ellenzék a Soros-birodalommal – azaz a CIA civil fiókszervezetével – szemben” – írta Onciu. 

Mint akkor fogalmazott: a budapesti kormány álláspontja az Oroszországgal fenntartott kapcsolattal, a háborúval, a woke-ideológia támadásaival szemben száz százalékban korrekt, üdvözlendő és méltó. Szerinte fel kell tenni a kérdést, hogy kinek használ az, ha az európai patrióta erők nem tudnak egységesen fellépni. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?