ANAF-elnök: folytatódnak a fekete foglalkoztatás felszámolását célzó ellenőrzések

A fekete és szürke foglalkoztatás felszámolását célzó ellenőrzések idén is folytatódnak az Országos Adóhatóság (ANAF) és a munkafelügyelőség együttműködési megállapodása alapján – nyilatkozta csütörtökön az ANAF elnöke.

Fotó: Agerpres

Egy bukaresti szakmai rendezvényen Lucian Heiuş kifejtette: a feketemunka kifehérítése az országos helyreállítási terv (PNRR) egyik célkitűzése is. A PNNR előírásai szerint az ANAF csalásellenes osztálya a munkafelügyelőséggel együttműködve tart ellenőrzéseket ezen a területen – tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ellenőrzéseket kockázatelemzések előzik meg. „Nem akarjuk zavarni azokat a munkaadókat, akik jól végzik a dolgukat, és megpróbálják betartani a romániai törvényeket” – jelentette ki.

Az ANAF elnöke elmondta, az adóhatóság felügyelői azokat a vállalatokat is fel fogják keresni, amelyeknél az áfaelkerülés gyanúja merül fel. Emellett ellenőrzéseket tartanak azoknál a cégeknél is, amelyek a koronavírus-járvány idején jelentős állami támogatást kaptak, de a gyanú szerint nem rendeltetésüknek megfelelően használták fel ezeket az összegeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?