A szomszédos faluban, holtan találtak rá az eltűnt székelyudvarhelyi nőre

A Székelyudvarhely közvetlen szomszédságában található Fenyéden holtan találtak rá arra a nőre, akinek eltűnését december 5-én jelentették be.

A 39 éves nő a székelyudvarhelyi Riverside bevásárlóközpotból távozott ismereten helyre, családja jelentette eltűnését. A bejelentés szerint a 39 éves nő önként távozott otthonról és Székelyudvarhely egyik bevásárlóközpontjába indult, ahonnan azonban nem tért haza, és telefonon sem lehetett elérni.

Illusztráció: pixels

Az eltűnt személyre körözést adtak ki, és kiterjedt keresési akció indult, amelyben a bűnügyi nyomozók mellett önkéntes tűzoltók és civil szervezetek képviselői is részt vettek.

A 39 éves nőt végül hétfőn holtan találták meg Fenyéd község területén – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Maszol érdeklődésére. A holttest külső vizsgálata során erőszakos cselekményre utaló nyomokat nem találtak, a halál pontos okát az igazságügyi orvosszakértői boncolás fogja megállapítani.

A rendőrség megállapította, hogy az elhunyt nő az eltűnését megelőző napon, december 4-én is önként elhagyta lakhelyét, akkor később Csíkszereda területén találták meg. Az ügyben a hatóságok folytatják a nyomozást, annak pontos tisztázása érdekében, hogy milyen körülmények között következett be a haláleset.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_XU1bnpLd_970x250.5c.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?