A szállításügyi miniszter szerint át kell szervezni a Tarom légitársaságot

Fotó forrása: a Tarom Facebook-oldala

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerdán Tulceán kijelentette, hogy a TAROM légitársaság a hónap végéig megkapja a támogatást az Európai Bizottságtól, és azután az átszervezése következik.

A tárcavezető egy sajtóeseményen ismételten megerősítette, hogy a hatóságok meg akarják menteni az évek óta pénzügyi nehézségekkel küzdő állami vállalatot.

Grindeanu elmondta, hogy a szállításügyi minisztérium nyitott minden olyan javaslatra, amelyik hozzájárul a TAROM szilárd gazdasági alapokra helyezéséhez. Hozzátette, hogy csütörtökön lesz is egy tanácskozás erről Bukarestben.

Kérdésre válaszolva a miniszter értésre adta, hogy az átszervezés során a légitársaság alkalmazottainak felét kell bocsátani. „Egy szilárd gazdasági alapokon nyugvó, TAROM méretű vállalat általában 500-600 embert foglalkoztat, akiknek 90 százaléka a repülőszemélyzethez tartozik. A légitársaság alkalmazottainak a száma ennek a duplája” – mondta Grindeanu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?