A románok több mint fele nem támogatja Románia és Moldova egyesülését

A megkérdezettek több mint fele véli úgy, hogy Romániának nem kellene egyesülnie Moldova Köztársasággal, derül ki az Avangarde közvélemény-kutatásának eredményéből.

A válaszadók 40 százalékának jó véleménye van Maia Sandu moldovai köztársasági elnökről, de 75 százalék nem tartja jó ötletnek, hogy induljon a romániai elnökválasztáson. A Moldovai Köztársaság elleni orosz katonai invázió esetén a megkérdezettek több mint fele (56%) úgy gondolja, hogy Romániának nem kellene csapatokkal segítenie a szomszédos országot, de 48 százalék egyetért azzal, hogy harci felszereléssel támogassa.

Forrás: Avangarde

A megkérdezettek több mint fele (57%) semlegesen ítéli meg a Moldovai Köztársaságot, 31 százalékuk inkább pozitívan, 9 százalék pedig inkább negatívan.
Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint a jövőben valamikor egyesülnie kellene-e Romániának a Moldovai Köztársasággal?", 54 százalék negatívan, 33 százalék pozitívan válaszolt, 13 százalék nem tudta megítélni, vagy nem válaszolt.
A Moldovai Köztársasággal való egyesülésről szóló népszavazás esetén a válaszadók 50 százaléka az egyesülés ellen szavazna, 31 százalék mellette, 13 százalék bizonytalan, 6 százalék pedig nem válaszolt.
Azok aránya, akik szerint Moldovát nem kellene sürgősen felvenni a NATO-ba, 40 százalék, akik szerint ennek meg kellene történnie, 31 százalék, míg 29 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.
A Moldovának az EU-ba való sürgősségi felvételére vonatkozó kérdésre a kedvező választ adók aránya magasabb, mint az elutasítók aránya, 40 százalék a 30 százalékhoz képest.
A Moldovai Köztársaság elleni orosz invázió esetén a megkérdezettek több mint fele (56%) úgy véli, hogy Romániának nem kellene csapatokat küldenie a szomszédos országba, 29 százalék szerint ilyen jellegű segítséget is meg kellene adni, 15 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszolt. A katonai felszereléssel történő segítségnyújtás esetében az arányok megváltoznak: a megkérdezettek 48 százaléka egyetért a támogatás e formájával, 35 százalék nem ért egyet.
A válaszadók 40 százalékának jó vagy nagyon jó véleménye van Maia Sandu elnökről, 21 százaléknak pedig rossz vagy nagyon rossz a véleménye. A válaszadók több mint egyharmadának (36%) nincs véleménye, vagy nem tudja, hogy ki ő.

Fotó: Agerpres

Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint jó lehetőség lenne-e, ha Maia Sandu elnökjelöltként indulna Romániában?", a válaszadók háromnegyede (76%) nemmel válaszolt, és mindössze 5 százalék támogatja ezt a lehetőséget.
Az „Unionista érzelmek Romániában: a jövőre való felkészülés" című felmérést április 26. és 29. között végezték telefonon 850 személy, a felnőtt (18 éves és idősebb) lakosság országos szintű reprezentatív mintája körében. A felmérés önfinanszírozású.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?