A rendőrök felszedetik az eldobott cigarettacsikkeket Sepsiszentgyörgyön

Játszótéren cigarettázásért büntettek, az eldobott csikkeket vagy szotyi- és tökmaghéjat inkább felszedetik a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök. Egy város tisztasága jelentős részben a polgárok magatartásán múlik, hiszen nem lehet tartós a köztisztaság, ha ők eldobálják a szemetet. Bár sok településen jelentenek gondot az eldobott cigarettacsikkek, a szotyi- és tökmaghéj, ez nem jellemző Sepsiszentgyörgyre, állapította meg Hadnagy István a helyi rendőrség igazgatója.

Elmondása szerint azt tapasztalják, hogy a inkább fiatalok szoktak a parkban, lépcsőházak előtt maguk után hagyni ilyen jellegű szemetet. A helyi rendőrök akkor tudnak eljárni, ha a szemetelőket a helyszínen érik tetten, de ilyen esetekben számítanak a lakossági bejelentésekre is.

lllusztráció: Kovács Zsolt

Hadnagy István szerint a helyi rendőrök az elmúlt évben nem állítottak ki büntetést eldobott cigarettacsikk, szotyi- és tökmaghéj miatt, inkább figyelmeztettek és felkérték, hogy takarítsák fel maguk után a szemetet. „Úgy gondoljuk, a nevelés célravezetőbb és hatékonyabb, ha megértik, hogy miért gond, ha egy halom héj marad a földön” – fogalmazta meg Hadnagy István.

Borsos büntetések illegális szemetelésért vagy játszótéren cigarettázásért

A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy játszótereken, buszmegállókban és állomásokon szigorúan tilos cigarettázni és természetesen szemetelni. Tapasztalatok szerint játszótereken jellemzően a kiskorúak szoktak dohányozni és szemetelni. Játszótéren való cigarettázás miatt idén 7 alkalommal jártak el: 4 figyelmeztetést és 3 pénzbüntetést szabtak ki. Hasonló kihágás miatt tavaly 2 figyelmeztetést és 4 bírságot állítottak ki. A játszótéren való cigarettázást a törvény 100 és 500 lej között határozza meg.

A helyi rendőrség célzottan és lakossági bejelentésre is ellenőrzi a sepsiszentgyörgyi szeméttárolók környékét, illetve a város perifériáit. Idén a legnagyobb büntetést, 30 ezer lejt a Borvíz utca, az Őrkő környékén illegálisan lerakott szemét miatt szabták ki. 2023-ban eddig 27 esetben járt el a helyi rendőrség, 18 bírságot és 9 figyelmeztetést állítottak ki, 2022-ben 51 jegyzőkönyv született szemetelésért, 15 esetben írásos figyelmeztetésben részesítették az elkövetőket és 36 esetben bírságot kellett fizetniük, összesen 11 200 lej értékben, összegzett Hadnagy István.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?