„A prostitúció a társadalom fekélye” – A katolikus egyház is ellenzi a legalizálást
Az ortodox egyház után a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia is állást foglalt a prostitúció legalizálását célzó törvényjavaslat kapcsán.
A román ortodox egyházhoz hasonlóan a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKPK) is „határozottan és egyértelműen” ellenzi a prostitúció legalizálását. A csütörtökön kiadott állásfoglalásuk ugyan nem olyan radikális hangvételű, mint az ortodoxoké volt, de alapvetően hasonló megfontolásból utasítják el a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy képviselője által kezdeményezett, több párttársa és egy szociáldemokrata párti törvényhozó által támogatott tervezetet.

Az RKPK szerint a törvénytervezet a kiszolgáltatott személyek valódi védelme helyett annak veszélyét hordozza, hogy a törvényesség látszata alatt intézményesíti a kizsákmányolást, különösen a nők, fiatalok és a serdülők esetében. „A prostitúció önmagában is kizsákmányoló jellegű, mivel olyan valóság áruba bocsátását jelenti, amely természeténél fogva nem tehető adásvétel tárgyává” – vélekednek. A kiadott közlemény szerint a jogalkotási javaslat olyan társadalmi közeget erősítene, amelyben a nők tartósan ki vannak téve a testi és lelki erőszak kockázatának – jogi keretek közé helyezve –, ami épp ellentétes azzal, hogy határozottan és azonnal visszaszorítsák a nők elleni erőszakot, amire a közelmúlt tragikus eseményei rávilágítottak.
„A törvényhozási javaslat elfogadása mellett az az érv is megfogalmazódott, hogy a prostitúció legalizálása révén az állam adózási keretet és szociális védelmet biztosíthatna. E megközelítés azonban azt eredményezné, hogy az állam nemcsak kudarcot vallana a prostitúció visszaszorításában, hanem közvetve haszonélvezőjévé válna a kiszolgáltatott személyek kizsákmányolásának. Meggyőződésünk, hogy Románia jelenlegi nehéz gazdasági helyzetének enyhítésére léteznek olyan megoldások is, amelyek nem a nők megalázására és kihasználására épülnek” – olvasható a RKPK közleményében.
A római katolikus egyház adatokon és tényeken alapuló párbeszédre kérte a parlamentet, a kormányt, a közintézményeket és a civil társadalmat, és arra bátorította az érintetteket, hogy a prostitúcióból kilépni kívánókat segítsék. Aláhúzták: a katolikus egyház katekizmusa szerint a prostitúció sérti a prostituált méltóságát, aki pedig a nemi gyönyörökért fizet súlyosan vétkezik önmaga ellen. „A prostitúció a társadalom fekélye” – jelentették ki.
A közlemény szerint a katolikus püspökök azért imádkoznak, hogy a parlament és a társadalom elutasítsa az állampolgárok kizsákmányolásának bármiféle normalizálását, ami ellen ők következetesen és határozottan fellépnek, támogatva minden olyan kezdeményezést, amely valóban védi az emberi személy sérthetetlen méltóságát.
Kapcsolódó
Ahogyan arról korábban már írtuk: a megosztó törvénytervezetet Ion Iordache, a PNL parlamenti képviselője nyújtotta be. Több külföldi példát említett, ahol a tevékenység legális és szabályozott. Szerinte ez védené a szexmunkásokat és a közösséget, elősegítené a kizsákmányoló hálózatok felszámolását. Ugyanakkor az államnak haszna is származna belőle, mert hivatalos mesterségként adóköteles tevékenységgé válna. Elemzők szerint is indokolt lenne „kilépni az álszentségből” és legalizálni a prostitúciót, az ortodox egyház viszont összeférhetetlennel tartja azt az ortodox hit tanításaival és az emberi méltóság tiszteletével. Szerintük ez nem hatékony eszköz a kizsákmányolás felszámolására. Vannak politikusok is, akik ellenzik a javaslatot, köztük Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, aki az Antena 3-nak nyilatkozva közölte, hogy jelenlegi formában nem szavazná meg a tervezetet.
CSAK SAJÁT