A prefektusokra bízzák a „sínes dossziék” kiiktatásának betartatását

Körlevelet küldenek a prefektusoknak, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket, a „sínes dosszié” kiiktatásáról szóló 9/2023-as törvény végrehajtásához, a belügyminisztérium pedig figyelemmel kíséri, hogy alkalmazzák a jogszabályt, mondta szerdán Cătălin Predoiu belügyminiszter.

A törvény számos konkrét intézkedést és világosan meghatározott kötelezettségeket ír elő az állami intézmények számára azzal a céllal, hogy közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz, egyszerűsítsék a bürokratikus eljárásokat, lépéseket tegyenek a közigazgatási közszolgálat digitalizálása felé, hangoztatta a miniszter. Emlékeztetett, a törvény július 4-én lépett hatályba, az intézményeknek 30 napjuk van arra, hogy megszervezzék az alkalmazását.

Fotó: Pixabay

Predoiu sajtótájékoztatón azt állította ezzel „forradalmi” változásokat léptetnek életbe a hazai közigazgatásban, a közintézmények ezentúl nem kérhetnek más állami hatóságok által kiállított engedélyeket, jóváhagyásokat, nem kérhetnek másolatokat papíron, és kötelesek lesznek a különböző hivatalos dokumentumokat elektronikus formában a polgárok rendelkezésére bocsátani, ha ők úgy kérik.

George Tuță parlamenti képviselő rámutatott, hogy a 9/2023-as törvénynek két alapvető eleme van: a másolatok tilalma és a sínes dosszié megszüntetése. Rámutatott, lesznek elektronikus alternatívák, amelyek lehetővé teszik, hogy az állampolgár az intézmény e-mail címére küldje el a szükséges dokumentumokat.

A „Románia eredetiben” és a „Románia dossziék nélkül” arra hivatott, hogy megszüntesse azt a gyakorlatot, hogy az állampolgár a postás szerepét tölti be a különböző hivatalok között, fejtette ki. Meggyőződése szerint, a törvénynek „hólabda-hatása” lesz, egyre több polgár él majd ezzel a lehetőséggel. Bemutatta a Romaniafărădosar.ro honlapot, amely részletezi a törvényt, és arra ösztönzi az embereket, forduljanak a prefektus intézményéhez, ha a közintézmények másolatokat vagy sínes dossziékat kérnek tőlük. Létrehozták egy WhatsApp-számot is, amelyen a közigazgatásban dolgozók kérhetnek felvilágosítást.
Sebastian Burduja energetikai miniszter, volt digitalizációs miniszter azt mondta, hogy a honlap segít abban, hogy az emberek a törvény által biztosított jogaikat érvényesíteni tudják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?