A pénzügyminiszter szerint lehetséges és indokolt a jövő évi nyugdíjemelés

Adrian Câciu pénzügyminiszter szerint indokolt a jövő évi nyugdíjemelés, és léteznek költségvetési források erre az intézkedésre, ám a döntést a koalíció hozza meg.

Adrian Câciu pénzügyminiszter | Fotó: AgerpresA tárcavezetőt a csütörtöki kormányülés után Marius Budăi munkaügyi miniszternek arról a korábbi kijelentéséről kérdezték az újságírók, miszerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) tíz százalékkal emelné január elsejétől a nyugdíjakat. „Azt nem tudom még megmondani, hogy milyen arányban, de lehetséges és indokolt a nyugdíjemelés, és az intézkedésről a koalíció fog dönteni. (...) Nem csak a nyugdíjasoknak, a lakosság más kategóriáinak a vásárlóereje is csökkent, és ezt kompenzálni kell” – jelentette ki a Adrian Câciu.

Hozzátette, hogy a nyugdíjemelés mértékének megállapításakor figyelembe kell venni a költségvetési forrásokat és gazdaság jövő évi alakulására vonatkozó előrejelzéseket is.

Emlékeztetett arra, hogy a kormánynak meg kell valósítania az országos helyreállítási tervben rögzített célkitűzéseket, beruházásokat kell végrehajtania, forrásokat kell biztosítania az oktatás és az egészségügy számára. „Ezért nem tudok most százalékarányt mondani, erről a későbbiekben lesz döntés” – nyilatkozta a PSD-s pénzügyminiszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?