Ciucă: az újabb nyugdíj- és fizetésemelések a költségvetési bevételektől függenek

Fotó: gov.roA nyugdíjak és fizetések esetleges további emelése a költségvetés bevételeinek alakulásától függ - jelentette ki a miniszterelnök.

Nicolae Ciucă a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a minimálbér 3000 lejre emelésére vonatkozó javaslata kapcsán beszélt erről egy keddi, konstancai sajtótájékoztatón. Azt mondta, a koalíciót továbbra is foglalkoztatják a lakosság és a gazdaság védelmét szolgáló intézkedések, a nyugdíjak és a bérek emeléséhez azonban biztosítani kell a szükséges pénzt is.

Emlékeztetett, a kormány két intézkedést is hozott a kiszolgáltatott helyzetben levők és a 2000 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők megsegítése érdekében, illetve a közalkalmazottak bérét megemelte a jelenlegi és a 153-as törvény által előírt bértábla szerint 2022-re járó fizetésük különbözetének egynegyedével.

További intézkedésekre is vannak javaslatok a koalíciós pártok részéről, végső döntéseket azonban a költségvetési bevételek alakulásának függvényében hoznak majd - tette hozzá a miniszterelnök.

Beszélt a témáról keddi sajtótájékoztatóján a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sajtószóvivője, Ionuţ Stroe is, hangsúlyozva, a koalícióban még nem tárgyaltak sem a minimálbér, sem a nyugdíjak emeléséről. Ugyanakkor hozzátette, pártja dolgozik erről szóló javaslatokon, ezeket azonban csak a megfelelő költségvetési számítások kíséretében fogják előterjeszteni, és előbb a koalícióban tárgyalják meg. Mindegyik pártnak célja növelni a minimálbért és a nyugdíjakat, az ilyen döntések azonban elsősorban a gazdasági lehetőségektől függenek - szögezte le. 

Kapcsolódók

Kimaradt?