A lengyel, a román és a török külügyminiszter szükségesnek tartja a NATO keleti szárnya erősítését

A lengyel, a román és a török külügyminiszter szükségesnek tartja a NATO keleti szárnyának erősítését – közölte Radoslaw Sikorski, a lengyel diplomácia vezetője szerdán a Varsó melletti Pruszkówban.

A lengyel külügyminiszter szerdán Luminita Odobescu román és Hakan Fidan török hivatali kollégájával tárgyalt Pruszkówban. A közös sajtókonferencián elmondta: a megbeszélés „alapvető jelentőségű” volt a három ország, valamint az egész euroatlanti térség biztonsága számára.

A közeledő washingtoni NATO-csúcstalálkozó fényében a miniszterek az aktuális, „különösen Oroszország részéről érkező"” fenyegetésekről beszéltek – számolt be Sikorski az MTI szerint.

Fotó: Agerpres

Örömét fejezte ki, hogy a három országnak közös álláspontja van „a NATO keleti szárnya biztonságát megerősítő befektetések szükségességéről”.

Újságírói kérdésre válaszolva Sikorski reményét fejezte ki, hogy Mark Rutte, a NATO szerdán megválasztott új főtitkára, leköszönő holland miniszterelnök folytatni fogja elődje, Jens Stoltenberg „nagyszerű politikáját”.

Luminita Odobescu fontosnak nevezte, hogy az elrettentés és a védelem politikája Rutte vezetése alatt is prioritás legyen a NATO keleti szárnyán. „Fontos az is, hogy a NATO prioritásként kezelje a biztonságot a Fekete-tengeren”, és hogy továbbra is összehangolja az Ukrajna támogatását célzó erőfeszítéseket – tette hozzá a román külügyminiszter.

Hakan Fidan meggyőződését fejezte ki, hogy Rutte „tökéletesen megérti azokat az aggodalmakat, amelyek a NATO keleti, déli, sőt talán északi szárnyát is érintik”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?