A lakosság vásárlóerejének védelmére is összpontosít az idei költségvetés
A beruházások folytatására és a lakosság vásárlóerejének védelmére összpontosít az idei költségvetés – jelentette ki a háromoldalú érdekegyeztető tanács csütörtöki ülésén Marcel Ciolacu.
A tanácskozásról beszámoló kormányközlemény szerint a miniszterelnök a munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek képviselőinek kifejtette, hogy 2025-ös költségvetés tervezete a beruházások, a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatások bővülésére alapozva 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Emellett Ciolacu szerint a kormány gondoskodni kíván a lakosság vásárlóerejének és életminőségének védelméről. Ennek megfelelően a várakozásaik szerint idén az átlagbér az inflációs rátát meghaladó mértékben, 6,1 százalékkal emelkedik, nőni fog a foglalkoztatottak száma, illetve megőrzik a nyugdíjasok és az alacsony jövedelműek energiaszámláinak kifizetéséhez nyújtott támogatások bizonyos formáit.
Az érdekegyeztető tanács ülésén Tánczos Barna pénzügyminiszter és kormányfőhelyettes ismertette az idei költségvetés tervezetét. Elmondta, hogy ez egy „józan és reális” büdzsé, amelyik biztosítja a makrogazdasági stabilitást és az ország pénzügyi helyzetének fenntarthatóságát. Tájékoztatása szerint a deficitcsökkentési tervben vállaltaknak megfelelően a GDP-arányos költségvetési hiány nem fogja meghaladni a 7 százalékot, és a kormány folytatja a közberuházásokat a már ismert programokon – Construct Plus, Anghel Saligny, PNDL, Start up Nation – keresztül. „Ez az első alkalom, hogy a pénzügyminisztérium a népszámlálási adatok alapján osztotta szét az összegeket az önkormányzatok között” – jegyezte meg Tánczos, az Agerpres beszámolója szerint.
A kormány közleménye szerint az érdekegyeztető tanács ülésén a költségvetési kiadások ellenőrzése, a közigazgatási reform, az alacsony jövedelmű nyugdíjasok támogatása, az alacsony jövedelműek energiaszámláinak kifizetését támogató intézkedések megőrzése, az állami támogatási rendszerek és a gazdasági ágazatokat támogató mechanizmusok fenntartása került terítékre.
Kapcsolódó
Az ülésen szóba kerültek a kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedéseket tartalmazó „salátarendelet” alkalmazásának hatásai is. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy a kormány a szakszervezetek észrevételeinek figyelembevételével kész módosítani bizonyos előírásokon, amikor a jogszabály a parlamentbe kerül.
CSAK SAJÁT