A kormányfő szerint kell a közigazgatási reform, de azt nem lehet 2024-től megvalósítani.

A közigazgatási reformra szükség van, ezt azonban nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani, egy alaposan megvitatott terv alapján kell végrehajtani – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök a romániai helyi önkormányzatok találkozóján.

Marcel Ciolacu az eseményen mondott beszédében hangsúlyozta, a közigazgatási reformra nagy szükség van, de azt nem lehet 2024-től megvalósítani. Ugyanakkor a reform kiindulópontjául az önkormányzatok javaslatai kell hogy szolgáljanak. „Számunkra, politikusok számára az lenne a legegyszerűbb, ha törvényben rögzítenénk, hogy 2000 fős lakosságon alul nincs község. De teljesen elhibázott lenne ez a megközelítés” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette, a „matematikai megközelítés” nem megfelelő ebben az esetben, inkább egy jól felépített, alaposan megvitatott tervre van szükség, de „nem kell feltalálni a spanyolviaszt”.

Marcel Ciolacu miniszterelnök | Fotó: Agerpres
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke, Nicolae Ciucă a téma kapcsán elmondta, a helyi közösségek fejlődésének kulcsa az erőforrások egyesítésében és a digitalizációban rejlik. Ugyanakkor rámutatott, a nagyberuházások és a helyi szintű partnerségek vethetik meg az alapját a valós közigazgatási-területi átszervezésnek, amelyről „nem önkényesen kell döntenie a központi vezetésnek”, hanem a helyi hatóságokkal együttműködve, „bölcsen” kell megvalósítani. „Sokan úgy beszélnek a községek összevonásáról, régiók létrehozásáról, megyék megszüntetéséről, hogy nem ismerik a román társadalom történetét és fejlődését vagy a városfejlesztési trendeket” – szögezte le, hangsúlyozva a helyi konzorciumok, metropolisz-övezetek fontosságát. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?