A kormány azt ígéri, csökkenti az energiaszámlákat – az ellenzék szerint hazudik

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint a kormány „hazudik”, amikor azt állítja, hogy csökkenti a romániaiak energiaszámláit, mert valójában továbbra is fenntartja azt a rendszert, amelynek az állam a nyertese és a fogyasztók a vesztesei.

Az ellenzéki párt csütörtöki közleményében azzal indokolta ezt a vádat, hogy az aznap elfogadott rendeletével a kormány valamelyest csökkentette ugyan az áram és a földgáz árplafonját, de ezek még mindig meghaladják a szabadpiaci energiaárakat. Ennek oka az USR szerint az, hogy Romániában az árakat a kormánypártok politikusai határozzák meg, így az energiapiac nem tud az Európa-szerte csökkenő tendenciát mutató árakhoz igazodni, idézi a közleményt az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: AdobeStock Az USR közleménye Cristina Prună képviselőre hivatkozik, aki szerint Sebastian Burduja energiaügyi miniszter „végre elismeri, hogy magasabb energiaszámlákat fizetünk, mint a szabadpiacon”, a koalíció mégsem korrigálja ezt a helyzetet. „Csak a termelők által értékesített energia árplafonja csökkent. De figyelem, még mindig meghaladja a szabadpiaci árszintet! Miközben csütörtökön ingyen kínálták az áramot a tőzsdén” - fejtette ki a politikus.

Az USR emlékeztetett arra, hogy a kormány csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelete a termelőkre vonatkozó árplafonokat az áram esetében a megawattóránkénti 450 lejről 400 lejre csökentette, miközben a szabadpiacon már hónapok óta 350-380 lejes áron kereskednek az elektromos energiával, a földgáz esetében pedig a megawattóránkénti 150 lejről 120 lejre módosult az árplafon, de még mindig magasabb az elmúlt hónapokban jegyzett tőzsdei gázáraknál.

Az ellenzéki párt ezért felszólította a koalíciót, hogy ne tartsa többé magasan az energiaárakat, és fokozatosan vezesse ki ezt a „mindenki számára káros rendszert”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?