„A jó pedagógus nem leckéjével okít, hanem példájával nevel” – Pedagógusokat díjaztak Csíkszeredában

A pedagógusok világnapja alkalmából Hargita Megye Tanácsa az Apáczai Csere János Pedagógusok Házával és a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel közösen díjazta azokat a Hargita megyei pedagógusokat, akiknek tevékenysége kiemelkedő a gyerekek oktatása és nevelése, a közösség és a megye életében.

Az idén a díjátadó ünnepségre november 23-án csütörtökön került sor, amelyet Csíkszeredában az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában tartottak. Ez alkalommal nyolc magyar pedagógusnak adományozták a megyei tanács Majláth Gusztáv Károly-díját, és három román pedagógusnak a Pro Civitate Díjat.

Az ünnepségen Ferencz-Salamon Alpár, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házának vezetője, megyei tanácsos köszöntötte az ünneplőket. Mint mondta, azokat díjazzák, akik a pedagógusi munka mellett irányt mutatnak, összefogják a közösséget, követendő példát mutatnak. A jó pedagógus nem leckéjével okít, hanem példájával nevel, fogalmazott Ferencz-Salamon Alpár, mint hozzátette, erről tettek tanúbizonyságot az ez alkalommal kitüntetettek.

Fotók: Hargita Megye Tanácsa

„A mai díjazás tisztelet a kitüntetettek munkássága előtt, köszönöm Ferencz-Salamon Alpárnak a kezdeményezést. Sok minden változott az elmúlt időszakban az oktatásban, és ez a jó együttműködés és a kitartó munka eredménye. A pedagógusokon múlik, hogy milyen lesz a jövő társadalma, lesz-e, aki meggyógyítson, felvidítson, vigyázzon ránk, megtalálja a megfelelő megoldásokat a különböző szakterületeken, ezért felértékelődik a szerepük. Köszönet a munkájukért, reméljük, ha hasonló ünnepségek túllendítenek mindenkit a nehézségeken, és megerősítik azt, hogy érdemes dolgozni” – mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Burus-Siklódi Botond, a pedagógusok háza volt igazgatója is köszöntötte a jelenlevőket. Megköszönte a partnereknek, hogy értékelik és kitüntetik a pedagógusokat munkájukért, azokat, akik sokat tettek a Hargita megyei oktatásért.

A Majláth Gusztáv Károly-díj azoknak a személyeknek adományozható, akik huzamosan kiemelkedő nevelő és oktató munkát végeztek a gyermekek, a tanulók személyiségformálásában, képességfejlesztésében, tehetséggondozásában, iskolateremtő munkásságuk elméleti és gyakorlati eredményeit a megye több oktatási intézményében hasznosítják.

A Pro Civitate Díj azoknak a személyeknek adományozható, akik a megye kulturális, művészeti, oktatási, sportéletében vagy a közélet egyéb területein hosszú ideig kimagasló tevékenységet végeztek.

Majláth Gusztáv Károly-díjban részesült Ádám Katalin, Bakó Klára, Csibi Zsuzsanna, Dávid Zoltán, Dósa Zoltán, Hunyadi Irén, Laczkó György és Novák Károly István.

„Egy átlagos napon Ádám Katalin egyik tanintézményből a másikba siet, cipelve a gyapjúval, fonalakkal, tobozokkal, színes anyagokkal megpakolt kosarát. Ezt az elköteleződést nem lehet minden áldott nap fáradhatatlanul végigcsinálni, csak a legszentebb hivatás- és küldetéstudattal azonosulva” – hangzott el a pedagógusról szóló laudációban.

Bakó Klára grafikus és textilművész, rajztanár részese volt a csíkszeredai József Attila Általános Iskola létrehozásának, neki köszönhető az iskola művészi arculatának kialakítása, a gyermeki alkotómunka folyamatos fejlesztése, amely hozzájárult az iskola belső képi világának, a gyermekközpontú, kreatív oktató-nevelő munka további megalapozásához. „Óriási elkötelezettségénél csak szerénysége, igaz embersége nagyobb” – áll a laudációjában.

Csibi Zsuzsanna a gyergyószentmiklósi Kós Károly Általános Iskola igazgatója feladat- és teljesítményorientált pedagógus, innovatív magatartással, aki intézményes keretek között a sérült gyerekek gondozását is vállalta. Hitvallása szerint, minden gyermeknek így a sérültnek is, joga van hozzá, hogy jól érezze magát, joga van mosolyogni és joga van sírni.

„Dávid Zoltán nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola lakónegyedi hányatott sorsú iskolából mára a megye legnagyobb, és a város egyik legjobb általános iskolája legyen. Igazgatói küldetésének tekintette az oktatás minőségének folyamatos javítását, a kollégák igazi közösséggé kovácsolását, és azt a célt tűzte maga elé, hogy az iskola olyan hely legyen, ahova szívesen jön a gyerek és pedagógus egyaránt” – állt laudációjában.

„1988-ban tanügyi karrierjét Dósa Zoltán tanítóként kezdte: anekdota-kötetének néhány humoros – gyakran önirónikus – története erre az időre nyúlik vissza, ebből az élményvilágból merítkezik. Azért, hogy később jövendő tanítókat tanítson: előbb középiskolai szinten, majd az egyetem kötelékében, több mint húsz éven át” – hangzott el méltatásában.

Hunyadi Irén a nép tanítója, „olyan egyéniség, akit a szülőföldje és annak hagyományai iránti feltétlen szeretet és odaadás jellemez. Gyergyóalfalu büszkesége, ahol élete jelentős részét töltötte, a hagyományőrzés és népművelés központja. A maga nemében páratlan, 42 éves pályafutását a Sövér Elek Tehnológiai Líceumban kezdte és fejezi be, majd a tanítás mellett számos fontos pozíciót töltött be” – áll a róla szóló méltatásban.

Idézve a luadációból: „Laczkó György 1999-2002 között a Baróti Szabó Dávid iskolának, majd 2002-től napjainkig folyamatosan a Tamási Áron Gimnázium igazgatója. Emberség és barátság, nevelés és tanítás, eredmény és minőség, tudomány és hit, régi és új, megtartás és felújítás. Ezek a párosított fogalmak jellemzik legjobban Laczkó György személyiségét, munkálkodását, valamint pedagógiai, iskolaszervezői, iskolavezetői tevékenységét.”

Novák Károly István többek között A székelység története című tankönyv társszerkesztője volt. A Majláth Gusztáv Károly-díj post mortem megítélése a lelkiismeretes pedagógusi hivatásának méltó elismerése.

Braic Carmen Elenát, a marohévízi O. Tăslăuanu Elméleti Líceum tanítónőjét a nagylelkűség, a szakmaiság, a kreativitás és az együttműködés jellemzi, vélik kollégái.

Nan Cosmina Mariát úgy jellemezték, mint egy elkötelezett iskolavezetőt, aki jelentős hatást gyakorol az oktatásra, a kultúrára és a helyi közösségre.

Marius Macarie a Marohévízi Iskolás Sportklub igazgatója, akinek munkássága alatt a női röplabda csapat, de a sportklub is országos és nemzetközi sikereket ért el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?