A jelenléti oktatásért demonstráltak Csíkszentimrén

Utcára vonultak a Hargita megyei Csíkszentimrén, a szülők és iskolás korú gyermekeik a jelenléti oktatás mellett álltak ki. A szervezők szerint minden feltétel adott a településen az iskola megnyitásához.

A csíkszentimrei Arany János Általános Iskola előtt gyűltek össze az iskolába járó, jelenleg online oktatásba kényszerülő gyermekek és szüleik, hogy tiltakozzanak a jelenléti tanítást tiltó központi intézkedések ellen. Az egybegyűlteket Fülöp Kinga, szülő, Csíkszentimre alpolgármestere köszöntötte. A szervező - saját közösségi oldalán élőben közvetített - beszédében csodálatosnak nevezte, hogy a szülők és gyermekek összefogtak és felvonultak a november 8-ától számtalan oktatási intézmény működését az online térbe kényszerítő kormányzati intézkedés ellen.

„Tiltakozásunkat fejezzük ki az ellen a határozat ellen, amellyel arra ítélték a pedagógusainkat, hogy gyűlölködjenek, dühösek legyenek, hogy megkülönböztessük őket aszerint: oltottak vagy nem oltottak. A pedagógusokban egyetlen vírus kell jelen legyen, amit át is kell adjanak a gyermekeinknek: ez a szeretet” – fogalmazott Fülöp Kinga.

A szónok szavai szerint a november 8-án érvénybe lépett intézkedés törvénytelen, ellent mond Románia alkotmányának és az oktatási törvénynek. „Az oktatási törvényben le van írva, hogy a méltányosság, a diszkriminációmentesség, az összefogás kell jellemezzen minden intézményt. Azt kérjük, hogy a törvényt tartsák be. A törvényt nemcsak nekünk, szülőknek kell betartani, hanem a miniszternek is. Ebben az országban mindenki egyenlő. Kérjük, hogy tartsák be (a törvényt) és nyissák ki az iskolákat” – mondta az alpolgármester.

Azt mondják, adottak a feltételek a jelenléti oktatáshoz

Fülöp Kinga kifejtette: a településen 3 ezrelék alatt van a két hétre számított fertőzöttségi ráta. Hozzátette: minden feltétel biztosított ahhoz, hogy az iskola működjön. „Az iskola biztonságos, jól felszerelt, a mi gyermekeinknek az iskolánkban a helye” – hangsúlyozta, majd kitért az online oktatásba szorult gyermekek szüleinek nehézségeire is. Ezt követően leszögezte: a település gyermekei november 15-étől vissza fognak térni az iskola épületébe. Fülöp Kinga a döntéshozókat felelős, józan ésszel meghozott és emberséges döntések meghozatalára kérte.

A jelenleg érvényes szabályozás szerint azokban a tanintézményekben lehet személyes jelenléttel oktatni, ahol az iskolai alkalmazottak legalább 60 százaléka be van oltva koronavírus ellen. A tanügyminiszter kilátásba helyezte, hogy módosítják az országos szabályozást, és lehetővé teszik, hogy azokon a településeken is járhassanak a gyermekek iskolába, ahol a fertőzési ráta 3 ezrelék alatt van. Ez azonban még nem történt meg. 

„Azt üzenjük, hogy mi hétfőn elkezdjük az iskolát Csíkszentimrén és reméljük, hogy nem zárt kapukra fogunk találni, hanem ott lesznek a pedagógusaink, akik várnak bennünket és a gyerekeinket” – hangsúlyozta Fülöp Kinga.

A tiltakozáson megjelent szülők mindegyike a kezében tartotta annak a petíciónak egy példányát, amelyet pénteken nyújtanak be a tanfelügyelőségre. A beadványban 179 gyermek szülei nyilatkoztak arról, hogy törvénytelennek, megkülönböztetőnek és diszkriminatívnak tartják a november 8-ától az intézmények egy részét online oktatásra kényszerítő rendelkezést, hangzott el. Fülöp Kinga Reményik Sándor Templom és iskola című versét idézve zárta felszólalását, majd köszönetet mondott a megjelent szülőknek kiállásukért.

A szülők kezdeményezték a tiltakozást

Fülöp Kinga a Maszol érdeklődésére elmondta: az iskolában működő szülői bizottságok kezdeményezésére szervezték meg a csütörtöki tiltakozást. Hozzátette: elsősorban szülőként vett részt a kezdeményezésben, ugyanakkor vezetőként is azt gondolja: minden feltétel adott Csíkszentimrén a jelenléti oktatáshoz.

Kifejtette: azt szeretnék elérni, hogy hétfőtől jelenléttel kezdődhessen az oktatás, a pedagógusok közötti konfliktusok helyett pedig az oktatás és a gyermekek érdekei legyenek az elsők. Fülöp Kinga megosztotta, hogy 179 gyermek képviseletében 100 szülő írta alá a tanfelügyelőségnek szánt beadványt, ami azt jelenti, hogy az iskolába járók 70 százaléka támogatta a petíciót. A szervező aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az online oktatásban jó képességű gyermekek kerülhetnek hátrányba. Ugyanakkor elmondta: a község pályázott az online oktatásban használatos eszközök beszerzésére, ám a közbeszerzési eljárás egyelőre nem zárult le.

A csíkszentimrei Arany János Általános Iskolában a Hargita Megyei Tanfelügyelőség november 6-i adatai szerint 54,17 százalékos volt a személyzet átoltottsága.

(Borítókép: képernyőfotó)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?