A használtautó-vásárlók többsége nem tudja, hol jelentse a kilométeróra-csalást
A romániai használtautó-vásárlók 77,5 százaléka nem tudja, hol jelenthetné, ha utólag kiderülne, hogy olyan autót vásárolt, amelynek visszatekerték a kilométeróráját – derül ki a járművek előéletét vizsgáló carVertical platform pénteken közzétett felméréséből. A kutatás szerint a vásárlók jelentős része azzal sincs tisztában, milyen jogi következményekkel jár a kilométeróra manipulálása.
A megkérdezettek 40,6 százaléka azt mondta, hogy vásárolt már olyan autót, amelynek módosították a kilométeróra-állását, vagy ismer olyan személyt, akivel ez megtörtént. További 22,5 százalék nem tudja biztosan, hogy találkozott-e már ilyen esettel, míg 36,8 százalék szerint sem vele, sem ismerősével nem fordult elő.
A carVertical adatai szerint a vizsgált járművek 7,5 százalékánál találtak kilométeróra-manipulációra utaló jeleket. Az ilyen esetekben ráadásul nem csupán néhány ezer kilométer eltérésről van szó: a szakértők szerint átlagosan mintegy 95 100 kilométert törölnek a járművek óraállásából. A felmérés szerint a romániai használtautó-vásárlók 77 százaléka nem bízik abban, hogy vissza tudná szerezni a pénzét, ha kilométeróra-csalás áldozatává válna.
Sokan a jogi következményekkel sincsenek tisztában
A kutatás szerint a válaszadók 58,8 százaléka nem tudta, mekkora büntetés járhat a kilométeróra manipulálásáért, további 12,7 százalék pedig úgy vélte, hogy a kilométeróra visszatekerése nem is illegális.
A kutatás szerint Romániában a kilométeróra szándékos visszaállítása csalásnak minősül. A 2023-ban elfogadott jogszabály kifejezetten illegális gyakorlatként kezeli a kilométeróra manipulálását, ugyanakkor nem határoz meg külön büntetést erre a cselekményre. Az elkövetőket a Büntető törvénykönyv csalásra vonatkozó, 244. cikke alapján vonhatják büntetőjogi felelősségre, amely hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztést ír elő.
A felmérésben mindössze 17,1 százalék válaszolta azt, hogy a kilométeróra manipulálását szabadságvesztéssel büntethetik. A válaszadók 11,3 százaléka kisebb pénzbírságra számított, ami a kutatás szerint nem vonatkozik közvetlenül a kilométeróra-csalásra. Összességében így a válaszadók 82,8 százaléka nem volt tisztában a vonatkozó jogi következményekkel.
A carVertical átláthatósági indexében Románia a 22. helyen szerepel. A kutatás a platform ügyfelei által 2024 szeptembere és 2025 augusztusa között megvásárolt járművek előéleti jelentéseit elemezte. A kilométeróra-csalás megelőzésére vonatkozó jogszabályokat és az egyes piacokon lebonyolított éves autótranzakciók átlagos számát 2026 júliusában elérhető nyilvános forrásokból gyűjtötték össze.
A felmérést 2026 júliusa és augusztusa között végezték, a carVertical járműtörténeti jelentéseinek betöltési oldalán megjelenő kérdőív segítségével. A kutatásban 18 országból mintegy 7800-an, Romániából pedig körülbelül 800-an vettek részt.
CSAK SAJÁT