A fejlesztési minisztérium 153 új építkezési szaktanácsadót és tervezési ellenőrt engedélyeztetett

Összesen 433 jelentkező versenyvizsgázott a szombaton szervezett első vizsgán, amelynek eredményeit szerdán közölte a fejlesztési misztérium. Az eredményes vizsga nyomán 153 új építkezési szaktanácsadó és tervezési ellenőr segítheti a biztonságos építkezést, a települések fejlesztését Romániában – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Az RMDSZ közleménye szerint a tárcavezető emlékeztetett, hogy korábban súlyos szakemberhiánnyal küzdött Románia, akadozott az új versenyvizsgák kiírása, és a szóbeli vizsga, amelyet a minisztérium azóta eltörölt, a szubjektív elbírálásnak engedett teret.

A szombaton megtartott írásbeli tesztre, amely a vizsgák megszervezésének történelmében először hat nagyvárosban, és nem kizárólag a fővárosban zajlott, olyan szakemberek tudását mérte fel a szaktárca, akik az épületek betonszerkezeteit ellenőrizhetik, földgázberendezésekhez és hőtechnikai berendezésekhez értenek, vasúti építkezésekhez adják a jóváhagyásukat és hidrotechnikai építmények elkészítését segíthetik.

Fotó forrása: RMDSZ

„A fejlesztési minisztérium által módosított vizsgaszervezési szabályozás jónak bizonyult az első vizsgán. Bizalommal, nagyobb számban iratkoztak versenyvizsgára a jelentkezők, és nagyobb arányban sikerült a vizsga az előző évekhez képest. Az épületek földgázhálózattal való ellátásához értő szakemberek közül 83-an iratkoztak versenyvizsgára és 47-et engedélyeztetett sikeresen a szaktárca” – idézte Cseke Attilát az RMDSZ közleménye.

A tárcavezető rámutatott: a hidrotechnikai vagy vasúti szakemberek számára öt éve nem szerveztek versenyvizsgát, így ezek az építkezések leálltak a szakmai jóváhagyás hiányában. A fejlesztési minisztérium továbbá jelentős mértékben segítette engedélyezett szakemberekkel ellátni az építőipart. „Csak három talajmechanikai tervezési ellenőr dolgozott eddig országszerte, most újabb kilenc szakembert engedélyezett a minisztérium. Nem hatalmas szám, de megnégyszereződött a szakmai kapacitás ezen a területen. Ugyanakkor 189 hőtechnikai ellenőr dolgozott eddig, most 224-re növeltük ezt a számot” – mutatott rá az RMDSZ-es miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?