A digitális Covid-igazolvány bevezetésének elutasítását kéri a képviselőktől az AUR

A szélsőségesen nacionalista és oltásellenes Szövetség a Románok Egyesüléséért (AUR) felvhívással fordult a parlamenti képviselőkhöz, hogy utasítsák el a törvénytervezetet, amely az európai uniós Covid-igazolványhoz köti bizonyos szolgáltatások igénybe vételét azokon a településeken, amelyeken a koronavírus-fertőzés aránya meghaladja a 3 ezreléket.

Az AUR a szentáusban is a törvénytervezet ellen szavazott, de a felsőház plénuma ennek ellenére elfogadta a jogszabályt, amelyet a kormány korábban sürgősségi rendelettel vezetett be. E szerint az éttermek, a művelődési intézmények vagy a sportrendezvények a teljes oltottságot, a betegségből való felépülést vagy a negatív tesztet tanúsító digitális Covid-igazolvánnyal látogathatók az érintett településeken. A képviselőház döntő fórumként szavaz a kezdeményezésről.

A szélsőséges párt szerint a jogszabály elfogadásával a parlament „hitelesítené a diktatúrát” és „előzetes feltételhez kötné a szabad mozgáshoz való jog gyakorlását”, nem utolsó sorban az egészségügyi alapont történő megkülönböztetés „gyakorlatát alkalmazná”.

AUR va vota împotriva introducerii certificatului pe teritoriul României. Proiectul de lege privind certificatul „verde”...

Közzétette: Alianța pentru Unirea Românilor - AUR – 2021. október 6., szerda

„A haldokló Cîțu-kormány oltottakra és oltatlanokra, első- és másodrangú állampolgárokra osztaná az országot. Bebizonyosodott, hogy a beoltottak is megfertőződhetnek, illetve fertőzhetnek, tehát az egészségügyi alapú szegregáció nemcsak alkotmányellenes, hanem értelmetlen” – áll az AUR közleményében. A párt szerint az oltás felvétele mindenkinek a személyes döntése kell legyen, és elutasítanak midenféle nyomásgyakorlást e tekintetben, arra kérve a választókat, minden elhetséges módon fejezzék ki tiltakozásukat választókörzeteik képviselőinél vagy szenátorainál.

(A nyitókép illusztráció | Forrás: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?