A PSD nem fogadja el az alapélelmiszerek árrésstopjának megszüntetést
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogadja el az alapélelmiszerek árrésstopjának megszüntetést – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Marius Budăi szociáldemokrata képviselő.
Bejegyzése szerint a volt munkaügyi miniszter javasolni fogja a PSD-nek, hogy terjesszenek be a parlamentbe egy törvénytervezetet a kereskedelmi árrés korlátozásának meghosszabbításáról, ha Ilie Bolojan miniszterelnök kivezeti ezt az intézkedést.
Budăi szerint az árrésstop megszüntetése katasztrófa lenne az alacsony jövedelműek számára, különösen az infláció növekedésének körülményei között, ellenben „áldás lenne” a kiskereskedelmi láncoknak. „Ezt akarja, Bolojan úr? Tönkretenni az alacsony jövedelmű embereket, hogy a nagy kiskereskedelmi láncok kedvében járjon?” – tette fel a kérdést a bejegyzésben.
A képviselő hangsúlyozta, hogy a koalícióban nem tárgyaltak az árrésstop kivezetéséről, és emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy a koalíciós megállapodás szerint a fontos döntéseket csak konszenzussal hozhatják meg.
A kormány sajtóirodája szombat este közölte, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött. A közlemény szerint három hónappal ezelőtt a kormánypártok mindegyike egyetértett azzal, hogy az árrés korlátozását utoljára hosszabbítják meg, mivel a piac torzulása a termelőknek és a kereskedőknek is károkat okoz.
Sorin Grindeanu szombaton a Facebook-oldalán leszögezte: a PSD nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció.
A PSD ügyivő elnökének bejegyzése szerint Romániának a befektetések ösztönzésére, gazdaságélénkítő elképzelésekre és a jövőbe vetett reményre van szüksége, nem „kísérletezésekre és sokakat érintő megszorításokra”. A politikus emlékeztetett, hogy a PSD éppen ezért dolgozta ki a csütörtökön bemutatott gazdaságélénkítő tervét, ami munkahelyeket teremt és esélyt ad a fiataloknak.
CSAK SAJÁT