A PNL EP-képviselői az EU külső határainak megerősítését kérik
Daniel Buda vasárnap a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Románia területén történt ismételt drónincidensek után a Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselői levélben kérték az Európai Bizottság elnökétől az EU külső határainak megerősítését.
Az EP-képviselő bejegyzése szerint Románia nincs egyedül az orosz agresszióval szemben. Emlékeztetett arra, hogy három egymást követő napon három drónt lőttek le a román légierő vadászgépei Románia területén, és ezek az incidensek az ukrán határ menti megyékben korábban történt súlyos drónincidensek számát növelik.
.jpg)
Buda hangsúlyozta, hogy Románia az Európai Unió és a NATO keleti határa, a román állampolgárok biztonsága pedig egyben az európai polgárok biztonsága is. Ezért a levélben arra kérik az Európai Bizottságot, hogy ismertesse a külső határok védelmének megerősítésére és Románia támogatására tervezett intézkedéseket.
A PNL EP-képviselői emellett kezdeményezni fogják az Európai Parlamentben egy határozat elfogadását, amely elítéli Oroszország cselekedeteit, és támogatja az Európai Unió keleti határának megerősítését – közölte Daniel Buda.
Mint írtuk, a Sulina-Chilia térségben vasárnap reggel lelőtt drón a harmadik, amelyet a román katonák az elmúlt három napban megsemmisítettek.
CSAK SAJÁT