Bekérették a bukaresti orosz nagykövetet, már 33 esetben sértették meg orosz drónok a légteret
Bekérették a román külügyminisztériumba a bukaresti orosz nagykövetet, miután Oroszország ismételten megsértette Románia légterét – jelentette be vasárnap Oana Ţoiu.
Az ügyvivő külügyminiszter bejelentésének előzménye, hogy mint írtuk, a román légierő egyik F-16-os vadászgépe vasárnap reggel 10:13-kor újabb légtérsértő drónt lőtt le, ezúttal Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben.
.jpg)
Oana Ţoiu az X közösségimédia-platformon közölte: a szombaton és vasárnap lelőtt drónok ügyében még tartanak a vizsgálatok, és ezek eredményeire alapozzák majd az Oroszországgal szembeni diplomáciai tiltakozást.
„Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy az Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét, amely egyben a NATO és az Európai Unió légtere is. Az ilyen cselekmények elfogadhatatlanok, és szövetségeseinkkel együtt a legnagyobb komolysággal kezeljük őket” – fogalmazott a külügyminiszter.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Kapcsolódó
A tárca friss összesítése szerint a háború kitörése óta az orosz erők már több mint százszor támadtak ukrajnai célpontokat a román határ közelében. Harminchárom esetben orosz drónok hatoltak be Románia légterébe, legutóbb vasárnap. Eddig mintegy ötven alkalommal találtak dróndarabokat vagy drónokat román területen.
A minisztérium adatai szerint ebben az évben több mint negyven orosz támadást regisztráltak a román határhoz közeli ukrán területeken, és 34 esetben szálltak fel a légtérrendészeti szolgálat repülőgépei. Július 26-áig bezárólag 18 esetben hatoltak be engedély nélkül drónok Románia légterébe.
CSAK SAJÁT