A Maros megyei polgármestereket is tájékoztatták a medvés kormányrendeletről

A veszélyes medvék azonnali eltávolítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet gyakorlatba ültetéséről tartott tájékoztatást dr. Fodor József Tamás, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tanácsadója a csíkszékiek után a Maros megyei polgármestereknek  is pénteken – írja közleményében a Maros Megyei Tanács.

A polgármesterek elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen módon tudják megkötni a különböző szerződéseket a vadásztársaságokkal, illetve az állatorvosokkal, és ki az, akit bármilyen hiba esetén terhel a felelősség.

A polgármesterek azt is szóvá tették, hogy egyes községekben teljes falvak vannak külterületen, ahová bejár a nagyvad, a törvény azonban tiltja a medve eltávolítását, ha az külterületen tartózkodik.

Fotók: Maros Megyei Tanács

A megbeszélésen általános problémaként merült fel az is, hogy nem minden állatorvos vállalja, hogy részt vesz ebben a csapatban, mivel ez állandó készenléti állapotot követel meg, amelyet nem szeretne mindenki vállalni. Ebben az esetben az önkormányzatoknak nem kötelességük a helyi állatorvosokat bevonniuk, kereshetnek más településen dolgozó szakembert is – adott útbaigazítást dr. Fodor József Tamás.

Hozzátette: ha sürgős beavatkozás esetén az állatorvos vagy a vadásztársaság képviselője nem ér oda a kért időben, vagy egyáltalán nem vesz részt az akcióban, az önkormányzatnak lehetősége van szerződést bontani az adott szakemberrel. A tanácsadó azt is elmondta, megtörténhet, hogy az altatólövedék következtében elpusztul a medve, a minisztérium ismeri ezt a szituációt, az állatorvosoknak nem kellene ettől tartaniuk.  

A vadásztársaságok kapcsán felmerült, hogy mi az eljárás abban az esetben, ha egy területi közigazgatási egység belterületei több vadásztársaság hatáskörébe tartoznak. Fodor József elmondta, elegendő, ha egy társasággal kötnek szerződést, mivel ezen tevékenység nem minősül vadászatnak. Ez egy szolgáltatás, amelyet a lakosság érdekében végeznek el – fejtette ki a szakember.  

 „Hasznos és mindenképpen fontos, hogy a legérintettebbekkel, a polgármesterekkel közösen vitatták meg ezt a rendeletet. Ők azok, akik a legközelebbről, saját településükön tapasztalják a medveveszélyt, ők vannak kapcsolatban az emberekkel, őket terheli a felelősség is, tehát az ő meglátásuk a fontos ebben a kérdésben. Jó, hogy elmondhatták véleményeiket, aggályaikat a törvény gyakorlati alkalmazása kapcsán” – hangsúlyozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

Mint ismert, a rendelet értelmében azonnal eltávolítható minden olyan nagyvad, amely a településeken veszélyezteti a lakosságot. Minden önkormányzatnál megalakulhat a sürgősségi bizottság, amelyet a polgármester vagy az alpolgármester vezet.

Ez a testület szakmai vélemények alapján dönt az azonnali eltávolítás módjáról, amely háromféle lehet: a nagyvad elhajtása, az altatása és áthelyezése, illetve az eutanázia vagy a kilövés. Annak érdekében, hogy az azonnali beavatkozás elindulhasson, a lakosságnak a 112-es segélyhívó számon kell jelentenie a medve jelenlétét vagy támadást. Ezt követően a segélyszolgálat értesíti az adott településen működő bizottságot, amelybe a csendőröség és a helyi vadásztársaság is kiküld szakembereket, valamint egy állatorvos is tagja a polgármester vagy az alpolgármester mellett.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?