A Magna Cum Laude és az Edda is fellép az Aradi Magyar Napokon

A koronavírus-járvány miatt tavaly egy háromnapos programsorozattal helyettesítették az Aradi Magyar Napokat, de idén – a hatályos járványügyi szabályok betartásával – a szokásos módon szervezik meg a kéthetes rendezvénysorozatot, ami alatt koncertekkel, szórakoztató műsorokkal, közösségi programokkal, könyvbemutatókkal és képzőművészeti tárlatokkal várják az érdeklődőket. A főrendezvény az október 6-i megemlékezés lesz, amikor Kovács Gergely gyulafehérvári érsek celebrálja a 13 vértanú tiszteletére tartott emlékező gyászmisét.

Az Aradi Magyar Napok húszéves története alatt először 2019-ben költözött központi térre a rendezvénysorozat: a hagyományos helyszín, a városligeti gokartpálya helyett a Szabadság-szobornak otthont adó Román–magyar megbékélés parkjában zajlottak a tömegrendezvények, és a pozitív visszajelzések alapján a szervezők úgy döntöttek, hogy ismét az egykori Attila téren (utóbb Tűzoltók tere) szervezik meg a fesztiválhétvégét – mondta hétfő déli sajtótájékoztatóján Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke.Bejött az új helyszín | Archív felvétel

Az idei Aradi Magyar Napok szeptember 22-én, az ExperiDance produkció Sissi legendáját feldolgozó táncelőadásával kezdődik a városi sportcsarnokban, az azt követő hétvégén (szeptember 24. és 26. között) pedig a Szabadság-szobor környéke népesül be: gyerekműsorok, sportvetélkedők, humorestek, látványkonyhák, borkóstolók, különböző szabadtéri közösségi programok várják majd az érdeklődőket, szombat este nyolc órától a Magna Cum Laude, vasárnap este nyolctól pedig az Edda Művek koncertezik Aradon.

Az RMDSZ, a helyi civil szervezetek és az egyházak által közösen szervezett Aradi Magyar Napok keretében emlékeznek meg az Alma Mater Alapítvány megalapításának 30. évfordulójáról, megszervezik a hagyományos világosi emléktúrát, történészkonferenciát tartanak a vértanúkról, október 5-én pedig a szokásos gálaelőadás keretében bemutatják Pozsgai Zsolt Magyar Golgota című színdarabjának filmváltozatát. A magyar ifjúsági szervezet (AMISZ) meg többek között kocsmatúrára hívja a kitartókat…

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az Aradi Magyar Napok idén is a nemzeti gyásznapon, az október 6-i megemlékezéssel ér véget, amikor is Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek celebrál szentmisét Aradon az 1849-es vértanútábornokok emlékére. Arad – és a Kárpát-medence – magyarsága az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 172. évfordulójára emlékezik idén: 16 órától a vesztőhelyen tartanak tisztelgést és koszorúzást, 17.30-tól a belvárosi minorita templomban lesz emlékező gyászmise, 19 órától pedig a Szbadság-szobornál emlékezés és koszorúzás.

„Minden korosztályt szeretnénk megszólítani – mondta a programok kapcsán Faragó Péter. – Az aradi magyarságnak egy ünnep ez a rendezvénysorozat, hiszen szórványban nem adatik meg mindennap a lehetősége, hogy magyar közegben legyünk együtt.”

A képviselő hozzátette: remélik, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt nem kell módosítaniuk a programokat, az érdeklődők figyelmét pedig felhívta, hogy a járványügyi szabályok értelmében a tömegrendezvényekre (például a koncertekre) csak a vírus elleni oltást, a negatív teszteredményt vagy a betegségen való átesést igazoló Covid-igazolvánnyal lehet részt venni (a kiskorúaktól nem kérnek semmit). Dolgoznak azon, hogy a helyszínen, a rendezvények előtt jutányos áron gyorsteszteteket készíttethessenek azok, akik ezt igénylik.

Az Aradi Magyar Napok részletes programja hamarosan elérhető lesz az RMDSZ megyei szervezetének honlapján és közösségi oldalán – ígérte Faragó Péter.

Kapcsolódók

Kimaradt?