Nehezen viselte a Republic Cipő elvesztését – az Aradi Magyar Napokon buliztunk

A könnyed szórakozásé, a koncerteké a főszerep az Aradi Magyar Napokon pénteken.

A városligeti gokart-pályán kora délután a simonyifalvi Loga-ritmus diákzenekar nyitotta a fellépők sorát, majd a népszerű magyarországi Alma Együttes szórakoztatta a nagy számban megjelent gyerekeket és szüleiket. Kora este a szászrégeni Titán zenekar „hangolta be” a rockműfaj kedvelőit, valamivel nyolc után pedig a Republic lépett színpadra.

Boros Csaba basszusgitáros, a zenekar jelenlegi énekese köszöntötte a mintegy kétezer fős közönséget, felelevenítve, hogy legutóbb épp tíz évvel ezelőtt koncerteztek Aradon, akkor még megboldogult Bódi László „Cipővel” az együttes frontvonalában. Boros Csaba szerint a zenekarvezető öt évvel ezelőtti halála megviselte lelkileg a csapat tagjait, de alkotóközösségként sikerült ezen túllépni, az énekes-keresés nehéz útjai után viszont „házon belül” sikerült megoldani a kérdést, így felszabadultabbak lettek a zenekari tagok.

A régi slágerek mellett új dalokat is játszott a Republic, a fiúk és a közönség bánatára azonban este tízkor be kellett fejezni a koncertet a városi tanács által évekkel ezelőtt bevezetett csendóra miatt, pedig érezhetően „sok benne maradt” ebben a buliban.

Szombaton többek között ifjúsági nap, magyar általános iskolások focibajnoksága, a Máltai Segélyszervezetnél pedig nyílt nap lesz, az RMDSZ-székházban pedig Kurunczi Ferenc amatőr fotós kiállítása tekinthető meg. Az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitóját vasárnap délután négy órakor tartják az evangélikus-lutheránus templomban.

Kapcsolódók

Kimaradt?