PSD-szóvivő: „komoly” diplomáciai bakit követett el Viorica Dăncilă

„Komoly” diplomáciai baklövést követett el montenegrói látogatásán Viorica Dăncilă kormányfő, amikor összekeverte az ország fővárosát (Podgoricát) Koszovó fővárosával (Pristinával) – jelentette ki szerdán este Adrian Dobre, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt szóvivője.

Dobre szerint a miniszterelnöknek ki kellene elemeznie azoknak a tanácsadóknak a munkáját, akik a látogatást előkészítették. 
„Ez egy letagadhatatlan diplomáciai baklövés. Sajnos a Balkán-félsziget történelmi szempontból igen érzékeny régiókból áll, kerülni kell az ilyen jellegű melléfogásokat. Véleményem szerint a miniszterelnöknek ki kellene elemeznie azoknak a tanácsadóknak a munkáját, akik a látogatást előkészítették” – nyilatkozta Dobre a Digi 24 televíziónak.

Dobre szerint a külügyminisztériumra hárul, hogy kiköszörülje a csorbát, hogyha ennek érezhető hatása lesz a két ország viszonyára.

A román sajtó bemutatta azt a felvételt, amelyen Viorica Dăncilă miniszterelnök a Milo Đukanović államfővel való találkozóján azt nyilatkozza, hogy örvend, hogy egy román kormányfő első montenegrói látogatása alkalmából Pristinában lehet. A hibát kijavította a sajtóértekezlet hivatalos tolmácsa, aki a fordításban Podgoricát mondott.

Kapcsolódók

Kimaradt?