Kormánykoalíció: a SRI visszaélt a korrupciós ügyekben kapott felhatalmazásával

A legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) egy 2005-ben hozott, a korrupcióról, csalásról és pénzmosásról szóló határozata titkosságának feloldásáról akar törvényt elfogadtatni a szociálliberális kormánykoalíciót vezető Călin Popescu Tăriceanu szenátusi és Liviu Dragnea képviselőházi elnök. Szerintük a Román Hírszerzőszolgálat (SRI) visszaélt a korábbi felhatalmazásával, amit a korrupció leleplezésében kapott.

A parlament elé – egy harmadik társukkal, a korrupcióvád alól első fokon frissen felmentett Mircea Drăgici szociáldemokrata képviselővel közösen – beterjesztett tervezetről pénteken adott ki közleményt a szenátus sajtószolgálata.

A törvény kezdeményezői nemcsak a CSAT-határozat, hanem minden ennek alapján létrejött későbbi, a titkosszolgálatok és az igazságszolgáltatási intézménynek közötti együttműködési megállapodás titkosságának feloldását is belefoglalták a törvénytervezetbe. Szerintük ezek közzététele rávilágítana a polgárok alapvető jogait súlyosan sértő visszaélésekre, véget vetne ezeknek és utat nyitna a jóvátétel előtt.

A kezdeményezők sürgősségi eljárást kérnek. A tervezet elfogadása a titkos „protokollumok” alapján elkövetett hatósági visszaélések áldozatai számára lehetővé teszi, hogy hat hónapon belül jogorvoslati kérelemmel forduljon a bírósághoz.

Kormánypártok: politikai játszmákban vesz részt a SRI

A tervezetben említett, 13 éve elfogadott CSAT-határozat állítólag nemzetbiztonsági kockázattá minősítette a korrupciót és ezáltal lehetővé tette, hogy a Román Hírszerzőszolgálat (SRI) aktív szerepet vállaljon a korrupt politikusok leleplezésében.

A szociálliberális koalíció vezetői azonban azt hangoztatják, hogy az elmúlt évtizedben a titkosszolgálat visszaélt a felhatalmazással, polgárok millióit hallgatta le, és a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA) szorosan együttműködve önkényesen, politikai szempontok alapján döntött arról, hogy kit állítsanak félre a közéletből. A SRI korábban közleményben cáfolta, hogy részt venne a politikai játszmákban és az erről szóló nyilatkozatokat alaptalan rágalmaknak nevezte.

Dragnea és Tăriceanu – akik maguk is érintettek, miután a DNA bíróság elé állította őket – az utóbbi másfél évben nyíltan támadta a Romániát állítólag háttérből irányító, általuk "párhuzamos államként" emlegetett DNA-SRI összefonódást. Hívásukra június 9-én a kormánykoalíció több mint százezer támogatója vonult a bukaresti kormánypalota elé, hogy az ügyészségi visszaélések ellen tiltakozzék.

Tăriceanu 2005-ben Románia miniszterelnöke és ilyenként a CSAT alelnöke volt.

A címlapfotó forrása: Antena 3

Kapcsolódók

Kimaradt?