Működik a szelektív hulladékgyűjtés Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön egy év alatt sikerült megduplázni a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét – az év első öt hónapjában 37 százalékos arányban sikerült szelektíven válogatni a szemetet.

A helyi hatóságok meggyőződése, hogy a városlakók pozitív hozzáállása révén sikerült teljesíteni az Európai Unió által elvárt célt, hogy 2020-ig csökkentsék a háztartási hulladék mennyiséget, és 50 százalékos legyen a szelektíven válogatott hulladék, jelentették ki a Tega köztisztasági vállalat munkáját kiértékelő csütörtöki sajtótájékoztatón.

Antal Árpád polgármester rámutatott, hogy a köztisztasági vállalat munkájának hatékonyságát akkor látjuk, ha nem dolgoznak, hiszen ha a köztisztasági munkások hajnalban elvégzik a dolgukat és reggelre tiszta a város, senkinek nem jut eszébe a Tega, viszont ha szemetes a város, azonnal a köztisztaságiakra és az önkormányzatra gondolnak.

A polgármester rámutatott: egy országos közvéleménykutatásból az derült ki, hogy a lakók megítélése szerint Sepsiszentgyörgy a harmadik legtisztább város, a számadatok pedig azt mutatják, hogy az országban az első három között van a szelektíven gyűjtött hulladék arányának tekintetében. Emlékeztetett, hogy 2014-ben Sepsiszentgyörgy elnyerte a Hulladék újrahasznosítás városa címet is.

Tóth Birtan Csaba alpolgármester, aki korábban 20 évig vezette a Tega köztisztasági vállalatot, felidézte, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tulajdonában lévő vállalat alapvetően a városi feladatok ellátására alakult, de időközben megyei vállalattá nőtte ki magát, jelenleg Kovászna megye 87 százalékát fedi le a szolgáltatása. Az egész megyét kiszolgáló, tavaly átadott lécfalvi hulladéklerakó központ elindulása által a Tega köztisztasági vállalat is javított a hatékonyságán, és elkezdtek közelíteni az unió által elvárt szelektív gyűjtési szinthez.

Ezt első fázisban Sepsiszentgyörgyön sikerült teljesíteni, így a megyeszékhelyet nem fenyegeti büntetés, és remélik, hogy a vidék is fel tud zárkózni a szelektív gyűjtésben. A Háromszéken begyűjtött hulladékmennyiség 46,7 százaléka származik Sepsiszentgyörgyről, viszont a szelektíven gyűjtött mennyiség 78 százaléka a megyeszékhelyről érkezik a lerakóba.

A Tega köztisztasági vállalat igazgatója, Máthé László szerint a vállalat hatékonyabbá tétele és a lakók pozitív hozzáállásának köszönhetően az év első 5 hónapjában 37 százalékos arányban sikerült szelektíven válogatni a szemetet, szemben a tavalyi év hasonló időszakával, amikor még 17 százalék volt ez az arány. Hozzátette, a háromszéki, vidéki települések is kiemelkedően teljesítenek, hiszen tavaly év elején a falvakban még 1 százalékos volt a szelektív válogatási arány, ez mostanra 15-17 százalékra emelkedett.

Ezzel párhuzamosan csökkentették a lerakóba kerülő hulladékmennyiséget is, hiszen Sepsiszentgyörgyről az év első öt hónapjában 5 651 tonna hulladék került a lécfalvi lerakóba, míg tavaly ebben az időszakban 6 951 tonna szemetet szállítottak a szeméttelepre. Hasonlóan 15 447 tonnáról 11 267 tonnára csökkent az év első 5 hónapjában a Kovászna megye többi településéről begyűjtött háztartási hulladék mennyiség is. Mindezt a háromszéki emberek pozitív hozzáállása nélkül nem lehetett volna megvalósítani, mutatott rá Máthé László.

A köztisztasági vállalat vezetője szerint a sepsiszentgyörgyi magánházakban élők között hamarosan 3 000 darab 140 literes gyűjtőedényt osztanak szét, amelybe a lebomló hulladékot gyűjthetik majd, a falvakon pedig komposztálásra ösztönzik a lakosságot. Emellett fejlesztik az autóparkot is, az elmúlt időszakban 6 darab új hulladék tömörítő járművet vásároltak.

Antal Árpád polgármester hozzátette: jelenleg 293 alkalmazott dolgozik a Tega köztisztasági vállalatnál. Bár számukat gépesítéssel lehetne csökkenteni, az önkormányzatnak az a politikája, hogy nem helyettesíti az emberi munkát gépekkel. A köztisztasági munkások nagy része ugyanis iskolázatlan, nincs szakképesítése, ezért biztosítani kell számukra a bevételi forrást. Másrészt fontosnak tartják, hogy gyerekeik számára jó példát mutassanak, lássák azt, hogy szüleik reggel felkelnek, munkába mennek és abból tartják el családjaikat.

Kapcsolódók

Kimaradt?