Szakemberek vizsgálják a Hargita megyei szöcskeinvázió okait

Nem sáska-, hanem szöcskeinvázió van Hargita megyében – derült ki Borboly Csaba megyei tanácselnök vasárnapi Facebook-bejegyzéséből. A politikus közlése szerint jelenleg szakemberek vizsgálják a jelenség okait.

„68 éves vagyok, de ennyi szöcskét még soha nem láttam” – fogalmazott egy helybeli lakos abban az élő videó-bejelentkezésben, amelyet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke indított vasárnap délután Kápolnásfaluból.

A politikus biológusok véleményére alapozva közölte: körülbelül két hét alatt lejár ez az invázió, és utána el fognak pusztulni a nagytestű szöcskék. Erre a két hétre nem javallott mindent bepermetezni, mert a vegyszerek tönkretehetik a Hargita megyei méhészeteket, az ivóvizeket, a legelő állatoknak, halaknak is okozhat gondot.

„A permetezés témakörét alaposan meg kell fontolni, és tanácsot kell kérni a szakértőktől” – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeitanács-elnök. Tájékoztatása szerint jelenleg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia EMTE szakemberei tanulmányozzák a jelenség okait. Hozzátette: javasolni fogják, hogy a rendkívüli helyzetek megyei bizottságának ülésére a biológusokat is hívjak meg, és kérjék ki a véleményüket az ajánlott megelőző intézkedésekről.

„Nem sáska, és nem invázió"

Korábban a helyi román sajtó által idézett prefektusi nyilatkozatokra hivatkozva arról számoltunk be, hogy több millió sáska lepett el 850 hektáron három Hargita megyei települést: Gyergyóditrót, Gyergyószárhegyet és Gyergyóújfalut. A kormány megbízottjának kezdeményezésére vészhelyzetet hirdettek az érintett régiókban, s elrendelték rovarirtó vegyszerek beszerzését.

Cikkünkhöz hozzászólt Markó Bálint egyetemi docens, aki többek között általános rovartant oktat a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE). A szakember felhívta a figyelmet, hogy nem sáskák, hanem szöcskék jelentek meg tömegesen a Hargita megyében.

„Nem invázió van, hanem egy őshonos faj hirtelen megjelenése a szokatlanul nagy meleg miatt, és nem fogja a termést se tönkretenni nagy valószínűséggel. Viszont a rovarirtó bevetésével a hasznos rovarokat is le lehet mérgezni, s jó eséllyel a rovarevő madarakban is kárt lehet tenni. Ahelyett hogy hagynánk, hogy a gólyák, varjak, billegetők tegyék a dolgukat” – írta a BBTE rektorhelyettese.

Vasárnap délután megkértük Markó Bálintot, hogy a rovarokról készített közeli felvételek alapján fejtse ki véleményét újból a szokatlan Hargita megyei jelenségről. Cikkünket hamarosan frissítjük az egyetemi oktató álláspontjával.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?