Talán nincs is olyan ember az országban, aki ne tudná vagy érezné, hogy a szocializmus erőltetett iparosítási folyamatai mekkora környezetkárosítást okoztak. Erről szólt Lakatos Artúr-Lórándnak a Kolozsvári Akadémia Bizottság székházában tartott előadása A szocialista iparosítás környezeti hatásai és következményei - Négy esettanulmány címmel[1].

A szocialista országok között is elmaradottnak számító Romániában Gheorghe Gheorghiu-Dej, majd Nicolae Ceaușescu idejében erőteljes iparosítás indult. Különösen a bányászat és a nehézipar volt preferált – hangzott el az előadás bevezetőjében. Lakatos Artúr-Lóránd Románia négy olyan települését emelte ki, ahol a felelőtlen iparosítás hatalmas áldozatokat követelt.

Ilyen grandiózus, környezetvédelmi és népegészségügyi szempontból át nem gondolt projekt volt a Szeben megyei Kiskapuson a Carbosin füstkoromgyára és a Sometra színesfém-feldolgozó. Mivel Kiskapus környéke metángázban gazdag, már 1935-ben megalapították a metángáz feldolgozása céljából azt a gyárat, amely egyedi terméke, a füstkorom miatt válik később híressé. A Carbosin az első európai vállalat volt, amely a metángáz vegyi átalakítását végezte el. Rohamos fejlődésnek azonban az államosítást és az állami tervgazdaság bevezetését követően indult, amikor  az itt dolgozók állandó létszáma rövid időn belül 2000 főre nőtt, terméklistája bővült, a termelés mennyisége fokozódott. A füstkorom ugyanis értékes alapanyagnak számít olyan termékek, mint a műgumi vagy a plexiüveg előállításához – emlékeztetett az előadó.

Kiskapus a „fekete város” elnevezését a mindent beborító füstkoromtól kapta. Ám nem csak a Carbosin koromgyár a felelős azért, hogy a csernobili katasztrófáig Európa legszennyezettebb településének számított, hiszen a Sometra is 2009-ig teljes gőzzel működött. 1940-ben itt állították elő az első cinkrudat Romániában, majd 1948-tól megnövelték a termelést, 1968-tól ólmot is dolgoztak fel, majd kiterjesztették olyan értékes és ritka nyersanyagok finomítására is a termelést, mint arany, ezüst, bizmut vagy kadmium.

Az erőltetett iparosítás előnye az volt, hogy Kiskapus várossá vált, munkahelyek létrejötte, de beszélni kell a „hátrányokról” is – jegyezte meg az előadó. A leülepedő toxikus por a növényzetet is károsította, nem beszélve az egyre gyakoribbakká vált savas esőkről. 1977-ben a kiskapusi szennyezés már 50000 hektár erdőt érintett por vagy savas esők formájában. A vállalatok dolgozóinak jelentős hányada betegedett meg ólom- és szénmonoxid mérgezés következtében. Ez utóbbiakat az egykori gyárban dolgozók személyes beszámolójával támasztotta alá az előadó.

Égbetörő torony - völgykatlanban

A színesfémbányászat és -feldolgozás terén nagy múltú Nagybányán 1950-ben hozzák létre a színesfém-feldolgozó kombinátot, amely gyakorlatilag ellenőrzést gyakorolt az ország színesfémipara fölött - többek között a már előbb bemutatott kiskapusi létesítmény is az alárendeltségébe tartozott. Az előadő kutatási eredményeket hozott fel amellett, hogy bár a kombinát hatalmas profitot termelt, a lakosság egészségi állapota hanyatlása szintén a számlájára írható.

1980-ban a halálozás Nagybányán 56 százalékkal volt magasabb, mint Szebenben és 40 százalékkal magasabb, mint Nagyváradon. Az ólommérgezés, rachitis, emésztési zavarok, fog- és ínybetegségek, különböző tüdő- és egyéb légzőszervi megbetegedések meglehetős gyakorisággal fordultak elő. A daganatos- és szívbetegségek száma a 10 évvel azelőtti helyzethez képest megháromszorozódott. Habár a levegő szennyezettségének magas fokát a meteorológusok a szocializmus idején mindvégig mérték, intézkedések nem történtek.

A helyzet azonos volt azzal, ami Románia többi részében is történt: a nagybányai emberek egymás közt beszéltek is a helyzet súlyosságáról, de a felelősebb beosztású szakemberek, pártfunkcionáriusok vagy közigazgatási vezetők egyetértettek abban: igaz, amit mondanak, de a hazának szüksége van a termékekre, különben is, nem épp olyan súlyos a helyzet, hogy ne lehessen kibírni. A helyzetet ugyanakkor súlyosbította, hogy a város völgykatlanban fekszik, a légmozgás ereje korlátozott, így a levegőbe került szennyező anyagok nem oszlanak szét úgy az atmoszférában, mint történne ez más környezetben.

Mára már a rablókapitalizmus farkastörvényei jó időre megoldották a nagybányai környezetszennyezés problémáit, megszűnt a kombinát, amelyből tragikus látványosságként a 351 méter magas torony maradt meg – emelte ki Lakatos Artúr.

Higany kenyérrel…

Harmadik esettanulmányként a tordai vegyi kombinátot emelte ki az előadő. Torda környéke mindig is bővelkedett sóban és mészkőben, amit - valamint előnyös földrajzi helyzetét - a szocializmus ipari termelése igyekezett kihasználni. Habár a leglátványosabb szennyező a cementgyár volt – a házak tetejét fehér por tette egyszínűvé -, a vegyi kombinátban mindvégig nagyobb veszélyek rejlettek. A nagy mennyiségű exportra termelő gyár – elsősorban hexaklór kristályokat, DDT és HCH rovarirtószereket, monoklór-benzolt, színezett toluolt, szén-tetrakloridot, kloroformot, vaskloridot, kristály- és folyékony halmazállapotú klórt, mész kloridot, kausztikus szódát, sósavat és egy sor más vegyületet – fenntartását a Párt igencsak fontos ügyként kezelte.

Habár már 1973-ban jelennek meg cikkek a vegyi kombinát számlájára írható megbetegedésekről, a helyzet tragikuma a mai napig sem szűnt meg, sőt inkább elmélyült. Ugyanis 1989-et követően több más vállalattal együtt a vegyi kombinátot is kiprivatizálták. Egy arab üzletember vette meg, aki előbb kiürítette minden elszállítható és eladható értéktől, majd sorsára hagyta az épületet. Nem történt meg azonban egy nagyon fontos folyamat: a hátrahagyott rom biztonságossá tétele sem a tulajdonos, sem az állami szervek részéről, és esetleges környezetvédő NGO-k figyelmét is elkerülte a kombinát romjai között kialakult helyzet. Több mint négy tonna ipari higany került a romok alá, amit a város szegényei – romák és fehér hajléktalanok egyaránt - ócskavasgyűjtés mellett bányásznak, majd feketén értékesítenek.

A megmérgezett város (Oraşul otrăvit) című 2012-es dokumentumfilmben látható egyik-másik megnyilvánulás, lehet túlzás, nagyotmondás - így például az első képekben egy kisfiú arról beszél, hogy kenyérrel evett higanyt - mégis valós problémára hívja fel a figyelmet. Azaz kimondja azt, amit a környékbeliek úgyis tudtak, csak senki nem foglalkozott vele érdemben. A román törvények is büntetik a higany forgalmazását, sajnos azonban, amíg a higany keresett cikk az alvilági megrendelők számára, ennek keresése az elhagyott kombinát területén még hosszú ideig nem szűnik meg.

Napjainkban is ketyegő ökológiai bomba…

Az előadő végül az elsüllyedt Szászavinc esetét emelte ki, nemcsak mementóként, hanem mint amely napjainkban is alattomos környezetrombolást végez. Szászavinc valamikor a leggazdagabb falvak közé tartozott Fehér megyében. Mivel a közelében lévő hegyoldalban nagy mennyiségű rézércet találtak, a román hatóságok ki akarták használni a bányászatban rejlő lehetőségeket. Mikor Nicolae Ceaușescu engedélyezte a veresvölgyi bánya megnyitását, eleinte a falubeliek jól fizető munkahelyeket reméltek.

1977-ben kezdték meg a kitermelést, akkor Európa második legnagyobb rézlelőhelyének számított. Hogy zagytározót építsenek, a kommunista hatóságok eldöntötték, hogy elárasszák a közelben levő völgyet. 300 család el is költözött, mások viszont – a kevesek – maradtak.  Ugyanakkor, mivel a zagytározóban levő mérgező anyagok megfelelő elszigetelése a környezettől nem történt meg, ezek beszivárogtak a vízbe, majd a talajba is, és ahogy a szint nőtt, megkezdődött a falu elnyelése. Kezdetben az érzékenyebb meggy- és cseresznyefák száradtak ki, majd más nemesített növények is. Érezték a mérget, amely akkor még csak a föld alatt volt. Ezután a patakok vörösek lettek, a helyiek elmondása szerint, vizük mintha vérré vált volna.

Becslések szerint Szászavinc 80 százlékát nyelte el eddig a szivárgó zagytározó. A probléma pedig nem biztos, hogy meg fog állni Veresvölgyben, mivel a mérgező anyagok azóta is párolognak a zagytározóból, valamint a közeli Aranyos-folyóba folyamatosan szivárog a zagy, vagy más néven szürkeiszap – zárult az előadás.