Jogilag előkészítette a melegházasság tiltását célzó referendumot a parlament

Elfogadta a képviselőház az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szóló törvénymódosítást szerdán, amelyre azért volt szükség, hogy - a kormányzó szociáldemokraták tervei szerint - még idén májusban "egy férfi és egy nő" önkéntes házasságaként határozhassák meg a család fogalmát az alkotmányban, a hatályos alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett.

Mint ismert, a Koalíció a családért nevű ernyőszervezet - a szükséges félmillió helyett - több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze a család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó polgári kezdeményezéséhez. A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet túljutott a képviselőházon, jelenleg a szenátus elfogadására vár. Hatályba lépéséhez azonban érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van, amelyet a hatályos szabályozás szerint a parlamentnek egy külön törvényben kellene kiírnia.

A népszavazási törvény módosításával a kormánytöbbségnek az volt a célja, hogy egyszerűsítse az eljárást, oly módon, hogy ha a parlament egy alkotmánymódosító törvénytervezetet fogad el, akkor arról 30 napon belül automatikusan a népszavazást is megrendezzék, anélkül, hogy a referendum kiírásáról külön törvényt kellene hozni.

A PSD-ALDE kormánytöbbségnek azért volt fontos ez a rendelkezés, mert ezzel kiiktatják a Klaus Johannis államfőt az alkotmánymódosító eljárásból. Amíg ugyanis a népszavazás kiírásáról külön törvényt kell hozni, annak megszervezését az államfő alkotmányossági óvással hátráltathatja, vagy visszaküldheti megfontolásra a parlamentnek.

Már idén májusban lehet népszavazás

A népszavazásról szóló törvénymódosítás hosszú utat tett meg: tavaly elfogadott első változata elbukta az alkotmányossági normakontrollt, majd egy kiigazított változatát az államfő küldte vissza megfontolásra. A parlament most elutasította az elnök kifogásait, Johannis pedig másodszor már nem tagadhatja meg a törvény kihirdetését.

Az egyházak által kért alkotmányos családmeghatározásról Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök szerint még idén májusban népszavazást írhatnak ki Romániában. A PSD vezetője korábban a melegházasságot ellehetetlenítő alkotmánymódosítás esetleges kedvezőtlen európai fogadtatására vonatkozó felvetést azzal hárította el: őt az érdekli, hogy "ezt a döntést a románok hozzák meg, ne más".

A népszavazás májusi céldátumának bejelentésekor a PSD elnöke szükségesnek tartotta kiemelni: a család alkotmányos meghatározásának módosításával egy időben a PSD a regisztrált élettársi kapcsolat törvényesítésének lehetőségéről is közvitát kezdeményez, mert nem tehet úgy, mintha (szexuális) kisebbségek nem léteznének.

Kapcsolódók

Kimaradt?