Tăriceanu: kötelesek vagyunk megszervezni a család fogalmáról kezdeményezett referendumot

Népszavazást kell tartani a család fogalma alaptörvénybe foglalt meghatározásának módosításáról - jelentette ki hétfőn Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök.

„Továbbra is tartom magam azon meggyőződésemhez, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül hárommillió román állampolgár aláírását ebben a kérdésben. Gyakorlatilag kötelesek vagyunk népszavazást szervezni” – mondta Tăriceanu. Hozzátette, szerinte ettől a lépéstől Románia nem válik kevésbé liberális országgá, mert ugyanakkor törvénybe tervezik foglalni az élettársi kapcsolat kérdését, hogy „a más típusú kisebbségekhez tartozóknak is konfortérzetet biztosítsunk”.

A képviselőház első házként 2017. május 9-én fogadta el 232 támogató, 22 ellenszavazattal és 13 tartózkodással a család Alkotmányban leszögezett meghatározásának módosítását célzó polgári kezdeményezést, amelyet 3 millió állampolgár írt alá. A módosított változatban leszögeznék, hogy a család egy férfi és egy nő szabad elhatározásból kötött házasságán alapul. A jelenlegi szöveg szerint a család a „házastársak” szabad elhatározásból létrejött házasságán alapul. A javaslatról a szenátus hozza meg a végső döntést, majd népszavazást kell kiírni.

Klaus Johannis államfő március 14-én visszautalta a parlamenthez a referendum megszervezését és lebonyolítását szabályozó, 2000/3-as törvény módosítását. Az államfő a szenátus elnökéhez címzett indoklásában azt írta, hogy a kérdéses jogszabály olyan kitételeket tartalmaz, amelyeket a parlamentnek újra meg kell fontolnia. A referendumtörvény módosításának kérdése a szenátus hétfői napirendjén szerepel.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?