Szebbnél szebb húsvéti tojások hímesítődtek, berzselődtek, karcolódtak a szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület Lépésházában tartott ünnepvárón, ahol a csigatésztapödrésbe, kalácssütésbe, vajköpülésbe is belekóstolhattak a kíváncsiskodók.

Sem a jókedv, sem az alkotási vágy nem hiányzott a Lépésházból, a Borókagyökér Egyesület hagyományőrző húsvétváró foglalkozásáról — ahol minden a tojásról és annak díszítéséről szólt. No meg sok más, érdekesebbnél érdekesebb kézműveskedésről. A hatalmas terem ismét kicsinek bizonyult, hiszen egymásnak adták a kilincset az érdeklődők, s az ajtón belépve, a bőség zavarával küszködve hirtelen azt sem tudták merre forduljanak, mit nézzenek, mihez kezdjenek elsőként.

Az egyik sarokban a csere-bere tábor résztvevői forgatták fáradhatatlanul a rokkákat s mutatták hogyan fonódik a fésült gyapjú szállá. A következő asztaloknál a különböző tojáshímesítési technikák voltak terítéken: a teljesen természetes mintákat előnyben részesítők berzselték a tojást — azaz különféle mintájú zöld leveleket, fűszálakat  helyeztek el rajzuk, majd óvatosan  nejlonharisnyába tekerték és úgy mártották bele a hagymahéjból főzött festéklébe (s ha a kibontási művelet közben véletlen atrocitás érte a tojást, azaz megrepedt, eltört, akkor sem veszett kárba, az alkotó gyermekek gyorsan befalták).

A bátrabbak írókát fogtak kezükbe s azzal rajzolták a viaszmintákat (fantáziájuk, valamint hagyományos húsvéti motívumok alapján) a tojásokra, a legmerészebbek pedig szikeéles karcolókést vettek kézbe és a már megfestett tojásra azzal karcolták bele a mintát, szabadjára engedve fantáziájukat. Megint mások  csodálkozástól kerekedő szemmel nézték a piros–fekete dobronaki pingált tojásokat (a muravidéki (Szlovénia) Dobronakon nem csak szín– és mintavilágilag különleges tojásokat pingálnak, de elkészítése sem a megszokott, ugyanis miután viasszal megrajzolták és pirosra festették, a piros területek egy részét is leviaszozzák és az egészet megfestik feketére).

Arrébb színes bőrvirágokkal díszített bőrdarabokból készült a négytojásos-kosárka, mellettük  papírcsíkokból valamint peddignádból sodortak-fontak kosárkákat, vagy épp kukoricacsuhéba tekerték, a legkisebbeket vízfesték és mintás rajzlapok várták. S  akinek ennyi kézműveskedés nem volt elég, az köténykét kötött, apró sodrófát fogott marokra és kuktaként ügyeskedve tésztából font-sodort tojástartót, valamint kipróbálhatta a csigatészta pödrésének különösebben nagy szakismeretet nem, de pontosságot és figyelmet kívánó műveletét is, vagy (de már csak szigorúan nézőként) figyelhette, hogyan is alakul át a tűzhelyre feltett tej sajttá.

A felnőttek számára is külön érdekesség volt a vajköpülés, amely a hagyományos köpülőnél valamivel „modernebb”, körülbelül az ipari forradalom korából származható eszközben történt — de modernség ide vagy oda, a kart bizony ugyanolyan fáradhatatlan erővel és energiával kellett tekerni, mint a köpülő verőjét.

Természetesen a Lépésházból most sem hiányzott a zene és a tánc: ez alkalommal az alig egy éve alakult, 20 tagot számláló, óvári Ribiszke Néptánccsoport mutatta be tudása legjavát, hogy csak úgy „porzott a padló.”