A Minority SafePack támogatására kérték az ET Önkormányzati Kongresszusát

Támogassák a Minority SafePacket – kérte Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnöke, miután a Régiós Kamara alelnökévé választották Strasbourgban, ahol március 26-28. között tartotta soros gyűlését az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa.

Az alelnökség teljes jogú kongresszusi büró tagsággal is jár. A büró tagjai között van Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség szenátora is.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsa elnöke elmondta, amióta Románia tagja az ET Önkormányzati Kongresszusának ez az első alkalom, hogy erdélyi magyar alelnöki tisztséget tölt be. Azért fontos a székelyföldi önkormányzatok jelenléte Strasbourgban, az ET Önkormányzati Kongresszusában, mert így hatékonyabban lehet lobbyzni a kisebbségi jogok érdekében.

„A megyei tanács meghívására az Európa Tanács Önkormányzati Kongresszusa bizottsági ülést tart májusban Bálványosfürdőn, ahol nemzetközi konferenciát is szerveznek Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban témában. A rendezvényre az Európa Tanács 47 tagállamából érkeznek önkormányzati képviselők, akik a romániai kisebbségek helyzetével ismerkedhetnek meg, hangsúlyosan az önkormányzatokban alkalmazott többnyelvűségre összpontosítva. El fogjuk mondani, hogy Románia az országon belül kettős mércét alkalmaz, az országon kívül pedig kettős beszédet folytat" – hangsúlyozta a tanácselnök. 

Grüman Róbert megválasztását követően a Minority Safepack kezdeményezés fontosságára hívta fel a testület figyelmét. „Az Európa Tanács nyújtotta eszközök, a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája a két legmegfelelőbb eszköz az őshonos kisebbségek védelmére. Míg az ET régóta kinyilvánította érdeklődését az őshonos kisebbségek védelmében, ugyanez nem vonatkozik az Európai Unióra. Ezért mi, az RMDSZ és a FUEN, elindítottuk a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést. Felszólítjuk az EU-t, hogy védje a nemzeti és nyelvi kisebbségeket, és erősítse a kulturális és nyelvi sokszínűséget az unióban” – fogalmazott Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.

„Az európai kisebbségvédelemnek több lábon kell állnia, folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy újabb és újabb eszközöket teremtsünk az őshonos kisebbségek védelmében. Ilyen tekintetben jelentős Grüman Róbert alelnökké választása, amelyhez ezúton is gratulálok. Ennek köszönhetően az RMDSZ által indított és a FUEN által koordinált Minority SafePack kezdeményezés újabb európai testület figyelmét nyerte el" –  nyilatkozta Vincze Loránt, a FUEN elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?