Súlyos vádak kereszttüzébe került a korrupcióellenes ügyészség

Hivatalból kivizsgálja a Legfelsőbb Bírói Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Tanács Mihaiela Moraru Iorga ügyésznek, illetve Vlad Cosma volt szociáldemokrata képviselőnek azokat a vádjait, miszerint a korrupcióellenes ügyészségben (DNA) súlyos visszaélések történtek. A DNA főügyésze és ügyészei elutasítják a vádakat, a kormánypártok szerint előkerültek a párhuzamos állam működésének bizonyítéka.

Mihaiela Moraru Iorga és Vlad Cosma vasárnap este az Antena3 hírtelevízióban lépett a nyilvánosság elé. Nyilatkozataik előzményeihez tartozik, hogy mindkettejük ellen korábban bűnvádi eljárást indított a DNA. Iorgát bűnpártolás és közokirat-hamisítással gyanúsítják, Cosmát pedig korrupcióval. Az ügyészt korábban egyébként ki is tették a DNA-tól, de egy bírósági döntéssel visszakapta az állását.

Mihaiela Moraru Iorga azt állította: tavaly a DNA vezetője, Laura Codruța Kövesi magához hívatta, és azt kérdezte tőle: nem tudna-e felgyorsítani egy már folyamatban lévő bűnvádi eljárást egy volt miniszter ellen, akiből kormányfő is lehet. Iorga szerint felettese azzal érvelt, hogy ha valóban a kormány élére kerül, az illető gyanúsított Dana Gîrbovant, a Romániai Bírák Országos Szövetségének elnökét nevezné ki igazságügyi miniszternek, aki Kövesi szerint sokat árthat a DNA-nak.

"Nem szeretnék neveket említeni, ne mondják, hogy tönkretettem a nyomozást. Azt kérdezte akkor tőlem Kövesi, lehetséges-e minél előbb a nyilvánosság elé állni azzal a dossziéval. Azzal magyarázta ezt, hogy ha az illető urat kinevezik miniszterelnöknek, Dana Gîrbovan lesz az igazságügyi miniszter, ami katasztrofális lenne ránk nézve" - fogalmazott Iorga az Antena 3 hírtelevízió egyik műsorában

Vlad Cosma szerint a DNA két ügyésze, Mircea Negulescu és Lucian Onea a segítségét kérték Sebastian Ghiță politikus-üzletembert terhelő hamis bizonyítékok gyártásához. A volt képviselő szerint a két ügyész azt ígérte neki, ha együttműködik velük, akkor enyhébb bánásmódban részesülhet az ellene folyamatban lévő bűnvádi eljárás során. Az Antena3 hangfelvételeket is közzétett, amelyek Cosma szerint alátámasztják az állításait.

Kövesi: ilyen találkozóm nem volt Iorgával

Sem Mihaela Iorgával, sem a DNA  más ügyészeivel nem tárgyalt potenciális miniszterelnök-jelöltek dossziéiról - mondta hétfőn az Agerpresnek hírügynökségnek Laura Codruţa Kövesi. "Nem tárgyaltam sem Mihaiela Moraru Iorga megvádolt ügyésszel, sem más DNA-ügyésszel potenciális miniszterelnökként emlegetett exminiszterek dossziéiról. Nem gyakoroltam nyomást az ügyészekre, és nem avatkoztam bele a tevékenységükbe. Nem kívánom kommentálni vádlottak valótlan állításait" - reagált Kövesi.

A DNA egyébként múlt héten vádat emelt Mihaiela Moraru Iorga ellen bűnpártolás és közokirat-hamisítás miatt. A vádhatóság akkori közleményében emlékeztetett: a korrupcióellenes főügyész 2017. július 5-i rendeletével felmentette tisztségéből Mihaiela Moraru Iorga ügyészt, és a döntést a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege is jóváhagyta, szeptember 27-én azonban a bukaresti ítélőtábla ideiglenesen felfüggesztette a rendelet végrehajtását, így az ügyész visszakerült tisztségébe. 

DNA: zsarolni próbálták az ügyészeinket

A DNA hétfőn sajtóközleményt adott ki az Antena 3 műsorában sugárzott hangfelvételről, amelyben állítólag Lucian Onea, a Ploieşti területi főügyész párbeszéde hallható Vlad Cosma volt képviselővel, aki ellen korrupció miatt emeltek vádat. Az ügyészek szerint a befolyással való üzérkedéssel vádolt politikus (akinek a perét február 19-én tárgyalja a legfelsőbb bíróság) készítette a hangfelvételeket, majd azok részleteit összevágva, elferdítve mutatta be a valóságot bizonyos büntetőjogi ügyekről.

Ezt megelőzően az elmúlt napokban (utoljára február 9-én, pénteken) Vlad Cosmához közel álló emberek több ízben felkeresték a területi ügyészség vezető ügyészeit, akiknél megpróbálták elérni, hogy kedvezően járjanak el a politikus és apja, Mircea Cosma ügyében. Utóbbi ellen szintén büntetőjogi per folyik vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt - emlékeztet a DNA közleménye.

Az ügyészeknél azt próbálták elérni a közbenjárók, hogy ne indítsanak büntetőjogi kivizsgálást bizonyos tettekkel kapcsolatban, amelyek összefüggésben állnak a már bíróság elé került üggyel, valamint, hogy állítsanak ki egy okiratot, amely a vádlott számára kedvező fordulatot jelentene a Mircea Cosma ellen folyó perben. Az említett személyek ugyanakkor kilátásba helyezték, hogy ha mindez nem történik meg, akkor olyan, kifejezetten erre a célra összevágott felvételeket fognak közzétenni különböző televíziócsatornákon, amelyekkel lejáratják az üggyel foglalkozó nyomozóhatóságokat.

Bizonyítékul a DNA közleményében nyilvánosságra hozta egy, a Mircea Cosma érdekeit képviselő személy és a DNA ploieşti-i kirendeltségének alkalmazottja közti, 2018. február 9-én lezajlott párbeszédről készült hangfelvétel szövegét. Ebben a vádlott érdekeiben közbenjáró személy azzal fenyegetőzik, hogy vasárnap olyan montírozott hangfelvételek jelennek majd meg a televízióban, amelyekkel 'mindenkit tönkretesznek', és 'nagy botrány lesz belőlük, robbanni fog'.

A DNA hétfői közleményében leszögezi, hogy - amint az a felvételből is kiderül - az Antena 3 műsorában közzétett hangfelvétellel a Mircea és Vlad Cosma, valamint a Sebastian Aurelian Ghiţă perét előkészítő ügyészek és rendőrök lejáratása a cél. Emiatt újabb eljárást indít a DNA, ezúttal többek közt zsarolás miatt - közli a DNA.

Dragnea: ez a párhuzamos állam

Egyre több olyan bizonyíték lát napvilágot, ami a párhuzamos állam létezésére utal, jelentette ki hétfőn Liviu Dragnea – a DNA elleni vádakra reagálva. A poltikus kifejtette, fontos, de nem elégséges, hogy az Igazságügyi Felügyelet hivatalból kivizsgálást indított egyrészt Mihaiela Iorga Moraru ügyész állításai, másrészt bizonyos hangfelvételek kapcsán, amelyeken állítólag Lucian Onea, a ploieşti-i területi főügyész párbeszéde hallható Vlad Cosma korrupcióval megvádolt volt képviselővel. 

"Ha igaznak bizonyul mindaz, ami az este és az elmúlt évek során nyilvánosságra került, a politikai rendőrség létezésére utaló elemekkel állunk szemben (...), és ez több mint fegyelmi vétség. Ha igaz, amit állított a tegnap esti interjúban Iorga ügyész asszony, és igazak a felvételeken elhangzott kijelentések, nagyon komoly büntetőjogi kérdésekről van szó' - mondta a PSD székházában nyilatkozó Dragnea. 

A szociáldemokrata politikus kijelentette, nem ismeri Mihaiela Iorga Moraru ügyészt, de úgy véli, "van valamelyes hitelessége".  "Hallható, amint egy hölgy az Igazságügyi Felügyelettől ezt a kifejezést használja: ne húzz ujjat a rendszerrel. Mi elfogadtunk egy zárójelentést, amelyben a párhuzamos államról is szó van. Egyre több bizonyíték lát napvilágot, ami minket és a sajtót igazolja, ezen párhuzamos állam, ezen rendszer, ezen maffia meglétével kapcsolatban, amely megpróbálja törvénytelen úton birtokolni a hatalmat Romániában és nagyon sokszor sikerült is neki' - jelentette ki Dragnea. 

A politikus ugyanakkor tagadta, hogy felmerült volna Dana Gîrbovan, a Romániai Bírák Országos Szövetsége elnökének neve az igazságügyi miniszteri kinevezéssel kapcsolatban, kivéve egyszer, 2017 februárjában, Florin Iordache lemondása után. Akkor - Dragnea állítása szerint - Sorin Grindeanu akkori kormányfő beszélt Gîrbovannal egy esetleges miniszteri kinevezésről, ő azonban elutasította azt. "Utána soha többé nem merült fel a párton vagy a koalíción belül, hogy Gîrbovant javasoljuk az igazságügyi tárca élére" - mondta a PSD-elnök. 

Tăriceanu: ez a párhuzamos állam

A párhuzamos állam működésének legékesszólóbb bizonyítéka egy miniszterelnök-jelölt kinevezésének megakadályozása - jelentette ki hétfőn Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus és a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke. 

"Valaki azt kérdezte ma tőlem, hogy meglepődtem-e a tegnapi nyilatkozatokon, főleg Moraru ügyész nyilatkozatán (Mihaiela Iorga Moraru DNA-ügyész - szerk. megj.). Meg kell mondanom, hogy nem lepődtem meg. Tegnap este csak annyit éreztem, hogy felszínre kerül, amit már jó ideje hangoztatok, éspedig hogy Romániát büntetőjogi dossziék révén irányítják. Az ügyészség a kiszemelt, valószínűleg kényelmetlen személyek félreállításának politikai eszköze"- jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu. 

Mihaiela Iorga Moraru korrupcióellenes ügyész vasárnap esti állításáról, miszerint felettese, Laura Codruţa Kövesi megpróbálta rávenni, hogy egy dosszié nyilvánosságra hozatalával akadályozzák meg egy lehetséges kormányfőjelölt kinevezését, a szenátus elnöke kifejtette: egy ilyen kísérlet "ékesszóló bizonyítéka annak, hogy a párhuzamos állam működik", és hogy az állampolgárok szavazatai alapján legitimált döntési jogot más hatalmi körök igyekeznek magukhoz ragadni. 

Kormányfőhelyettes: Kövesinek le kellene mondania

Laura Codruţa Kövesinek le kellene mondania az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) éléről, nyilatkozta hétfőn Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) központi székhelyén.

"Ezek után, amit a televízióban láttam vasárnap este, szerintem nem maradhat a DNA főügyésze Laura Codruţa Kövesi. Jogi szempontból nem értek hozzá, de szerintem elsősorban le kellene mondania, ezt kellene tennie Kövesi asszonynak" - mondta Stănescu az PSD állandó országos tanácsának üléséről távozva. A miniszterelnök-helyettes szerint a párt hamarosan egy hivatalos álláspontot is megfogalmaz "ezzel a súlyos üggyel kapcsolatban", valószínűleg a párt országos végrehajtó bizottságának szerdai ülésén.

A kormányfő hazahívta az igazságügyi minisztert

Viorica Dăncilă miniszterelnök közölte: mivel az igazságügyi tárca vezetője külföldön tartózkodik, nem volt alkalma tárgyalni vele a DNA-t ért vádakról, de kérni fogja tőle, hogy a tervezettnél korábban térjen vissza az országba, és sort kerít az egyeztetésre. "Az, amit az este láthattunk (...), aggodalomra adhat okot minden román állampolgár számára. Miniszterelnökként sem kényelmes azt látnom, hogy egyesek megpróbáltak bizonyítékokat fabrikálni, hát akkor hogy érezhet az a román állampolgár, aki számára az igazságszolgáltatás az igazságot kell hogy jelentse?" - fogalmazott. A miniszterelnök hozzátette, korainak tartja arról nyilatkozni, hogy milyen intézkedéseket lát szükségesnek majd az ügyben.

Toader nem kér kivizsgálást

Nem fordul az Igazságügyi Felügyelethez az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel (DNA) kapcsolatban felmerült vádak ügyében, ugyanis már készült az intézményről egy jelentés, amelyet bármikor bemutathat - közölte Tudorel Toader igazságügyi miniszter hétfőn. 

Az igazságügyi tárca vezetője úgy nyilatkozott az Antena 3 televíziócsatornának: amikor visszatér az országba, igyekszik megtalálni a legjobb és leggyorsabb módszert az ügy tisztázására. Szerinte az Igazságügyi Felügyelet vizsgálata csak lassítaná ezt a folyamatot, anélkül, hogy valami újat tárhatna fel a DNA tevékenységével kapcsolatban. „Ha így állnak a dolgok, a román állampolgároknak meg kell tudniuk, hogyan zajlik bizonyos esetekben a bűnüldözés, hogyan tartják tiszteletben az ártatlanság vélelmét, amelyet az alkotmány is előír' - mondta Toader. 

Arra a kérdésre, hogy javasolni fogja-e Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész leváltását, az igazságügyi miniszter azt felelte: értékeli mindazok hozzájárulását, akiknek köszönhetően felszínre kerültek a jelzett problémák. „A jelentésemben biztosan javasolni fogok egy intézkedést is” – mondta Toader. 

Orban és Barna az illetékes intézmények véleményére kíváncsi

Az illetékes állami intézmények hatáskörébe tartozik ellenőrizni azoknak az információknak a valóságtartalmát, amelyek állítólag elhangzanak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ploieşti-i területi ügyosztályának vezetője, Lucian Onea és Vlad Cosma volt képviselő közötti párbeszédről közölt hangfelvételeken - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

„Úgy gondolom, ez nem politikai vita témája kell hogy legyen. Ott van a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, az Igazságügyi Felügyelet, az igazságügyi miniszter, a legfőbb ügyészség, és ha mindez igaznak bizonyul, minden illetékes intézménynek az alkotmány és a törvény előírásai szerint kell majd eljárnia” – mondta Ludovic Orban. A PNL-elnök hozzátette, „nem igazán bízik” a Vlad Cosma exképviselő által közzétetthez hasonló hangfelvételekben, ugyanakkor úgy véli, „a Szociáldemokrata Párt nagy álma, hogy ne létezzen többé sem Kövesi, sem egyetlen más ügyész, aki folytathatná a korrupcióellenes harcot”.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is abban bízik, hogy a CSM és az Igazságügyi Felügyelet tisztázza a DNA ellen felhozott vádak kapcsán kialakult helyzetet. „Az az érzésem, hogy A polip című filmben levőhöz hasonló helyzetben vagyunk, amikor vád alá helyezett vagy az országból megszökött személyek - mint például Sebastian Ghiţă - nehezen bizonyítható állításokat tesznek” – mondta Barna. Az USR elnöke szerint az Országos Audiovizuális Tanáccsal is „probléma van”, hiszen bárki szabadon nyilatkozhat a televízióban, és állításai azonnal közbeszéd tárgyává válnak, anélkül, hogy ellenőrizték volna azok valóságtartalmát. 

Kapcsolódók

Kimaradt?