Még idén elkezdik a tavaly leégett kommandói iskola újjáépítését

A helyi és a Kovászna megyei önkormányzat vezetői szerdán erről egyeztettek a megyeházán. Kommandó önkormányzata az Országos Vidékfejlesztési Programból pályázta meg az iskolaépítéshez szükséges összeget. A projekt összértéke 4,2 millió lej, ebből 391 ezer lej önrészt kell az önkormányzatnak biztosítania.

Henning László, a megyei tanács alelnöke az önkormányzat szakembereinek segítségét ajánlotta az elektronikus közbeszerzés előkészítésében, hogy lehetőleg akadálymentesen tudják végigvinni a kiírást. Kommandón 17 óvodás és 69 iskolás korú gyermek tanul, mondta Kocsis Béla polgármester, aki szerint a finanszírozási szerződésben négy évet adnak az iskola felépítéséhez, de ők szeretnék két év alatt tető alá hozni.

A kommandói általános iskola tavaly január 9-én égett le, a tűzesetet követően példátlan közösségi összefogás révén 100 843 lej, 2650 euró, 3 656 939 forint gyűlt össze a Kommandóért Egyesület számláján.

Ezen kívül a Kovászna megyével testvérkapcsolatot ápoló Zala megyei önkormányzat 500 000, a Veszprém megyei önkormányzat 2 605 500 forintot adományozott. A településre sportfelszereléseket, több mint ötvenezer könyvet, 30 számítógépet, 15 asztalt, 15 forgószéket, 6 intelligens táblát juttattak el az adományozók.

Kapcsolódók

Kimaradt?