Korszerű elemi iskolát hoznak létre Sepsiszentgyörgy belvárosában

Korszerű elemi iskolává alakítják Sepsiszentgyörgyön a tavaly felszámolt Kós Károly szakiskola belvárosi épületét. Erre a célra 2 millió eurónyi uniós támogatásra pályáz a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.

Ehhez azonban arra volt szükség, hogy a jelenleg üres iskola főépületét, a sportpályát és egy hátsó épületet átadják a majdani elemi iskolát működtető Székely Mikó Kollégiumnak, amely korábban átvette már a szaklíceum éttermét és a bentlakását is.

Sztakics Éva alpolgármester a tanácsülésen rámutatott, hogy eredeti tervek szerint az önkormányzat saját költségvetéséből tervezte az iskola korszerűsítését, de kiderült, hogy van pályázati lehetőség, viszont ennek feltétele, hogy a felújításra váró ingatlan egy tanintézményhez tartozzon. A képviselőtestületnek az ingatlanok átadásáról kellett döntenie, de ezt hosszú vita előzte meg, mivel többen sérelmezték, hogy tavaly az épületben működő Kós Károly szaklíceumot összevonták a Puskás Tivadar líceummal.

Bálint József EMNP-s tanácstag, a néppárt háromszéki elnöke szerint tavaly „iskolagyilkosság” történt. Emlékeztetett, hogy pártja bírósági eljárást indított a Kós Károly Szakiskola önállóságának megőrzése érdekében és amíg a per be nem fejeződik, addig nem támogatnak olyan határozatokat, amelyek ezt az intézmény érintik. Rodica Pârvan szociáldemokrata párti (PSD) tanácstag is sérelmezte, hogy tavaly felszámolták a Kós Károly szaklíceumot, miközben a munkaerő piacon nehéz mesterembert találni. 

Válaszul Sztakics Éva alpolgármester rámutatott, hogy a Kós Károly szakiskolában alig 300 diák járt, akik az összevonást követően a Puskás Tivadar líceum tágas tantermeiben tanulhatnak. Hozzátette: a Székely Mikó Kollégiumba 490 elemi osztályos diák jár, akiknek mozgásigénye is nagyobb mint a szakiskolás tanulóké. Ugyanakkor emlékeztette a tanácstagokat, hogy nem a két szaklíceum helyzetéről, hanem az üresen álló belvárosi ingatlan felújításáról kell dönteniük, amelyet kétmillió eurónyi uniós pályázatból kívánnak megvalósítani. Bíznak abban, hogy még idén sikerül megkötni az épület felújítási szerződést és jövő ősztől már az új belvárosi elemi iskolában tanulnak a Székely Mikó Kollégium 0-IV osztályos tanulói.  

Antal Árpád polgármester rámutatott, hogy minden diák számára megfelelő körülményeket kívánnak teremteni és a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen líceum mintegy ezer kisdiákja tanul szűkös körülmények között, miközben a Kós Károly szaklíceum épülete félig üres volt. A határozatot végül a sepsiszentgyörgyi tanács RMDSZ-es frakciójának támogatásával fogadták el, míg a hat EMNP, Szociáldemokrata Párti (PSD) és Nemzeti Liberális Párti (PNL) tanácstag ellene szavazott vagy tartózkodott.

Kapcsolódók

Kimaradt?