Botrány tört ki egy egyetemi könyvtárban forgatott manele klip miatt

Botrány tört ki, miután Carmen Şerban manelista egy egyetemi könyvtárban forgatott videoklipet.

Valóban szokatlan elkézpelés: a manelista Carmen Şerban a bukaresti Carol Davila  gyógyszerészeti egyetemen forgatott, annak is a könyvtárában. A botrány akkor tört ki, amikor egy orvos közzétette a Facebook-profilján a klipet egy diákja jelzése után. Az egyetemen ezt követően bejelentették egy belső vizsgálat megindítását.

A bukaresti egészségügyi szakos diákok szervezete rosszallását fejezte ki emiatt és azt szeretnék, ha visszavonnák a klipet.

Vasi Rădulescu orvos pedig azt nehezményezte, hogy olyan helyen készült a klip, ahol ő több ezer oldalt olvasott el "egy hülye értelmiségiként, aki vagyok". Komolyabb érvet hozott fel viszont a diákja, aki azt írta, a könyvtárban olyan könyvek elől vannak elzárva a tanulók, amelyeket az énekesnő lapozgat a klipben.

FRISSÍTÉS: Az énekesnő is megszólalt: mint mondta, a dal egy fiatal diák szerelméről szól, ezért "normális, hogy egy könyvtárban filmeztünk, jól tudva, hogy mikkel foglalkozik egy diák". Arról is beszélt, hogy a dal nem manea, hanem inkább house- vagy klubzene.

Kapcsolódók

Kimaradt?