Ezért lökte áldozatait a sínek közé a metrós gyilkos

A bukaresti metróban gyilkosságot elkövető Magdalena Şerban felfedte az indítékait. A nyomozók elmondása szerint, amíg a nő Spanyolországban élt, az áldozataihoz hasonló kinézetű nő kihasználta őt. Ezek szerint Magdalena Şerban mindkét fiatal nőben azt látta, aki korábban szörnyű dolgok elkövetésére kötelezte, ezért bosszút szeretett volna állni rajta.

A nyomozók nyilatkozatai szerint Şerban panaszt is tett korábban a spanyol rendőrségen a zaklatója ellen, a spanyol fél azonban még nem erősítette meg ezt a kijelentést.

Mint ismeretes, Şerbant azzal vádolják, hogy a bukaresti Distor metrómegállóban a sínekre taszított egy 25 éves nőt, akit elgázolt a szerelvény. A Costin Georgian metrómegállóban egy másik fiatal nőt is a sínekre lökött, ő azonban időben ki tudott mászni onnan, és elmenekült.

„Nem számítottunk arra, hogy megtaláljuk. Amikor ráakadtunk, ugyanazt a ruhát viselte, mint a térfigyelő kamerák felvételein, csak a sála hiányzott. Eleinte vonakodott beszállni a rendőrautóba, kissé ellenségesen viselkedett. Az autóban majdnem végig nyugodt volt, aztán egyik pillanatban izgatott lett, emiatt pedig meg kellett kötözünk a kezét, mert félő volt, hogy megsebesíti valamelyik kollégát” – mondták a bukaresti rendőrök csütörtökön az általuk tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátették, hogy Şerban 10 másodperccel a vonat érkezése előtt lökte áldozatát a sínekre, senkinek sem lett volna esélye megmenteni a fiatal nőt.

Kapcsolódók

Kimaradt?