Marosvásárhelyi utcanévtáblák: a helyi RMDSZ kitart a határozat mellett

A prefektus átirata mondvacsinált kifogásokkal igyekszik alátámasztani, hogy miért törvénytelen, hogy Marosvásárhelyen az önkormányzat utcákat nevezzen át – fogalmazott Vass Levente azt követően, hogy Lucian Goga megyei prefektus kifogásolta a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűségére vonatkozó határozatokat.

„Semmilyen valós és egyértelmű jogalapot nem jelöl meg a Maros megyei prefektus átirata, amelyben megtámadta a marosvásárhelyi RMDSZ utcanevekre vonatkozó határozatát. Kezdeményezésünk kidolgozásakor minden jogi, formai és tartalmi hiba elkerülésére odafigyeltünk, és a prefektus kifogásait nem tartjuk megalapozottnak, ezért határozatunkat készek vagyunk jogi úton megvédeni. A harmonikus és békés együttélés érdekében, az egymás iránti tisztelet jegyében az utcanévtáblák ügyére végérvényesen pontot kell tenni, és erre az RMDSZ javaslata jelenti a megoldást” – mutatott rá Vass Levente, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.Forrás: MTI

Vass Levente elmondta, a prefektus átirata, amelyet a napokban kapott kézhez a városi RMDSZ, sokkal inkább mondvacsinált kifogásokkal, mintsem törvényes alappal igyekszik alátámasztani, hogy miért törvénytelen, hogy Marosvásárhelyen az önkormányzat utcákat nevezzen át. „Azt hozza fel határozatunk ellen, hogy valójában nem is átnevezni, csak lefordítani akarjuk az utcaneveket, illetve hogy a személyi igazolványon nem férnek majd el a túl hosszúvá vált utcanevek. A kezdeményezésünk ellen emelt kifogások számunkra azt bizonyítják, hogy a prefektúra jogász csapata is belátta, hogy nem tud olyan törvényi előírást találni, amelynek ellentmondana az RMDSZ határozata” – hangsúlyozta Vass Levente.

A marosvásárhelyi RMDSZ elnöke elmondta, a szövetségnek nem áll szándékában visszavonni az utcanevekre vonatkozó helyi tanácsi határozatát, ezért közigazgatási perre készül, amelybe az RMDSZ érintett félként fogja kérni felvételét.

A marosvásárhelyi tanács október végén fogadta el az RMDSZ határozatát, amelyben a korábbi próbálkozásokhoz képest teljesen új megközelítéssel oldaná meg a kétnyelvű táblák problémáját. A szövetség javaslata a marosvásárhelyi utcanévjegyzék megváltoztatásáról szól, azt kezdeményezte, hogy az utcák hivatalos neve eleve kétnyelvű legyen, az elnevezésben a román mellett kötőjellel elválasztva a magyar nyelvű megfelelő is szerepeljen, és ezután minden hivatalos okmányban és utcanévtáblán ilyen formában jelenjen meg. Ebben az esetben nem fordításról, hanem névcseréről van szól.  Azt az utcát, amelynek eddigi hivatalos, utcanévjegyzékben és okmányokban is szereplő neve Tineretului volt, ezután Tineretului – Ifjúság utcának fogják hívni.

Kapcsolódók

Kimaradt?