Marosvásárhelyi utcanévtáblák: nem tartja célravezetőnek az RMDSZ javaslatát a CEMO

Nem tartja célravezetőnek a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozó, az RMDSZ kezdeményezésére elfogadott önkormányzati határozatot a kétnyelvűségért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).

A civil szervezet pénteki közleményében valószínűsítette, hogy az RMDSZ - a szövetség által innovatívnak nevezett - javaslatát törvényellenesnek minősíti a prefektus. A CEMO álláspontja szerint a szövetség javaslata alapján elfogadott határozatnak "az égvilágon semmi köze nincs az innovációhoz, még kevésbé a magyar közösség jogaihoz". Utóbbiakat a szervezet szerint az alkotmányból, a román közigazgatási törvényből és a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekből kell levezetni.

A Cemo kifogásolta, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ politikai okokból elutasította az egyeztetést a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó másik, csütörtökön elfogadott tervezetet beterjesztő Szabad Emberek Pártjával (POL), és azokkal a székelyföldi RMDSZ-es polgármesterekkel sem konzultált, akik régen megoldották az utcanevek kétnyelvű kiírásának a kérdését. Felkérte az RMDSZ önkormányzati képviselőit, ne keltsék azt a látszatot, hogy megoldották a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűsítésének az ügyét.

A Cemo mellékelte az országos kataszteri hivatal álláspontját is, mely - felkérésére - véleményezte, és törvénytelennek látta az RMDSZ által javasolt megoldást.  A szervezet ugyanakkor helyeselte a POL kezdeményezésére benyújtott és szintén elfogadott önkormányzati határozatot, amelynek a kidolgozásában szakértőként vett részt.

Két határozatot is elfogadtak

Két, a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó tanácsi határozatot is elfogadtak a marosvásárhelyi önkormányzat október végi ülésén. Az egyiket az RMDSZ-frakció kezdeményezte és ez a „valódi” kétyelvűséget szorgalmazza, vagyis azt, hogy az utca román és magyar megnevezését egy kötőjellel kapcsolják össze, például így: Strada Tineretului – Ifjúság utca. Erről a kezdeményezésről Vass Levente parlamenti képviselő, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy ez az igazi kétnyelvűség, amelyet Romániában első alkalommal Vásárhelyen sikerülhet megvalósítani.

A másik határozatot a Szabad Emberek Pártja (POL) terjesztette be, az a hagyományos kétnyelvű utcanévtáblákat szorgalmazza, vagyis felül az, hogy Strada Tineretului és alatta az Ifjúság utca. Amennyiben valamely személyiség nevét viseli egy utca, akkor azt abban az esetben kell két nyelven feltüntetni, ha mindkét közösség a sajátjának érzi, például Gheorghe Doja – Dózsa György, vagy Matei Corvin – Mátyás király.

A tanácsülés előtt az RMDSZ és a POL tanácsosainak sikerült az utcanévtáblák ügyében megegyeznie, így születhetett meg a tanácsi határozat, ugyanis a Nemzeti Liberális-, illetve az RMDSZ-szel szövetséges Szociál Demokrata képviselők nem szavaztak ennél a napirendi pontnál, inkább tartózkodtak.

Vass: ez egy innovatív megoldás

Bár a polgármesteri hivatal jegyzője nem írta alá egyik határozatot sem, Vass Levente elégedett és innovatív megoldásnak tartja az RMDSZ által javasolt határozatot. „Marosvásárhely 463 utcájából 352-t keresztelnénk át a fent említett módon: azokat, amelyek köznevet, helységnevet, történelmi esemény dátumát tartalmazzák.” – osztotta meg Facebook-oldalán a városi szervezet elnöke, hozzátéve, hogy ez a megoldás “végérvényesen rendezheti a kétnyelvű utcanévtáblák ügyét Marosvásárhelyen” és ezz majd, remélhetőleg, jelzésértékű lesz arra vonatkozóan is, hogy Marosvásárhelyen az interetnikus feszültségeket lehet orvosolni.

Vass Levente azt is megmagyarázta, hogy erre azért volt szükség, mert “a hivatalos román elnevezést és a magyar fordítást tartalmazó táblák kihelyezését kérő javaslatainkat rendre elutasították a hatóságok, mondván, hogy a 215-ös helyi közigazgatási törvény nem jelenti ki explicit módon, hogy magyar nyelven is ki kell tenni az utcák elnvezéseit”

Bár Románia is aláírta az anyanyelvhaszálatra vonatkozó európa uniós chartát, nem tartja tiszteletben azt – hangsúlyozta legutóbbi sajtótájékoztaóján Vass, aki felidézte azt is, hogy “az RMDSZ határozattervezete a 2002-ben elfogadott 63-as kormányrendeletre hivatkozik, amely egyértelműen kimondja, hogy az utcanévjegyzék elfogadása vagy annak módosítása a helyi tanácsok kizárólagos hatásköre, vagyis a települési önkormányzatok dönthetnek arról, milyen utcaneveket szeretnének”.

A továbbiakban a prefektúrán a sor, hogy értékelje, – elfogadja, vagy elutasítja – a tanácsi határozatokat, majd ha ez megtörtént és pozitív a válasz, a városházán a sor, hogy végrehajtsa.

Kapcsolódók

Kimaradt?