PSD-szóvivő: "vadászatot" indított az igazságszolgáltatás Dragnea ellen

A Szociáldemokrata Párt feltételek nélkül támogatja elnökét - jelentette be kedden a párt szóvivője, Adrian Dobre. 

"Az egyetlen entitás, amely dönthet Liviu Dragnea támogatásáról, a PSD, márpedig a PSD feltételek nélkül kiáll elnöke mellett. Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában érvényben van az ártatlanság vélelme. Álláspontunk szerint ez egy politikai ügyiratcsomó, politikai céllal született" - mondta Dobre, hozzátéve, hogy a párt országos végrehajtó bizottságának közelgő ülésén is hangot fognak adni a "Liviu Dragnea melletti teljes és feltétel nélküli kiállásuknak". Fotó forrása: economica.net

A parlamentben nyiltakozó PSD-szóvivő ezzel arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy a nagyobbik kormánypárt továbbra is támogatja-e Dragneát, miután az ellenzék kérte a bűnvádi eljárás alatt álló pártelnök menesztését a képviselőház éléről. 

Dobre kifejtette: a PSD egységes maradt azt követően is, hogy újabb bűnvádi eljárás indult elnöke ellen. A szóvivő szerint Dragnea ellen "vadászatot" indított az igazságszolgáltatás, amely "távolról sem becsületes és kiegyensúlyozott". "Nem kell jogásznak lenned, nem kell szakirányú képesítéssel rendelkezned, hogy rájöjj: ez egy politikai célzatú ügyiratcsomó" - fogalmazott a PSD szóvivője. 

Liviu Dragnea, a PSD és a képviselőház elnöke ellen újabb bűnvádi eljárást indított a DNA bűnözői csoport létrehozása, hivatali visszaélés és lehívott pénzalapokkal kapcsolatos csalás miatt, amelyeket a vádhatóság szerint Teleorman megyei tanácselnöki minőségében követett el. 

Kapcsolódók

Kimaradt?