Kilencvenegy év után ismét lehet táncolni a New York-i bárokban

Kilencvenegy év után ismét szabad lesz a tánc a New York-i bárokban, éttermekben, az amerikai város önkormányzata ugyanis eltörölte az 1926-ban életbe léptetett kabarétörvényt.

A 91 éve bevezetett törvény megtiltotta, hogy a bárokban, klubokban, éttermekben bármilyen zenét játszanak és táncoljanak. A törvény ellenzői akkor úgy vélték, az intézkedés egy rasszista kísérlet arra, hogy ellenőrzés alatt tarthassák Harlem jazzklubjait.Tíz évvel később kisebb korlátozásokkal, de engedélyezték a zenélést. Az 1990-es években Rudy Giuliani akkori polgármester az egyre népszerűbb elektronikus zene korlátozására használta a törvényt.

A szigor azt jelentette, hogy jelenleg az amerikai nagyváros mintegy 25 ezer étterme, bárja közül csupán száznak van kabaréengedélye. 

A törvény eltörlését Rafael Espinal, a városi önkormányzat egyik demokratapárti képviselője kezdeményezte, és az önkormányzat 40-1 arányban kedden el is fogadta. A jogszabály most Bill de Blasio polgármester elé kerül aláírásra, aki már közölte, hogy támogatja. 

Blasio aláírásától számított 30 nap múlva ismét szabad lesz a tánc New Yorkban.

Kapcsolódók

Kimaradt?