A tanügyminiszter pontosítaná a diákstatutúmot a botrányos kolozsvári gólyabál miatt

Egyértelműsíteni kell a diákstatutúmban foglaltakat, mert jelenleg kérdéses, hogy ki vonható felelősségre a botrányos kolozsvári gólyabál miatt, amelyen az Augustin Maior Líceum kiskorú diákjai orális szexet imitáltak – mondta Liviu Pop oktatási miniszter.

A tárcavezető azokra az óriási felháborodást felkeltő fotókra reagált, amelyeken az Augustin Maior Líceum tanulói orális szexet mímeltek a gólyabálon. A gólyabál október 20-án zajlott a kolozsvári Ring klubban. 

Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő szerdán azt mondta, hogy a tanári karnak semmi köze nem volt a gólyabál lebonyolításához, és egyetlen pedagógus sem vett részt ezen, ő ugyanis úgy tudja, hogy a szülők segítettek a gólyabál szervezésében. A Kolozs Megyei Főtanfelügyelőség szerint az iskola vezetőségének a felelőssége, hogy ellenőrizzen minden olyan rendezvényt, amit a tanintézmény engedélyével az iskolán kívül szerveznek meg.Fotó: Ioana Tohat/Ziua de Cluj

A líceum igazgatója, Angela Roșca elhatárolódott a történtektől. A Mediafax hírügynökséggel közölte, hogy a diákokat nem büntetheti meg, mivel a gólyabál nem az iskola rendezvénye, és ezen nem vett részt egy tanár sem. „Senkit nem büntethetek meg azért, amit a szabadidejében tesz”, mondta. Hozzátette: attól a perctől, hogy a diákok kiléptek az iskola kapuján, azok kell a gyerekekért felelősséget vállaljanak, akik elengedik őket ilyen rendezvényekre, és zsebpénzt adnak nekik. 

Az igazgató ugyanakkor szerdán azt nyilatkozta, nem tudja, ki szervezte a rendezvényt, ez ügyben vizsgálatot indított az iskolában. A tanintézmény semmilyen módon nem vett részt a gólyabál előkészületeiben, ennek népszerűsítésében, fűzte hozzá. 

A Kolozs Megyei Diáktanács (Consiliul Județean al Elevilor Cluj) elítélte a történteket, és felfüggesztette annak a három diáknak a tagságát, aki segített a gólyabál megszervezésében, mivel „olyan dolgokat tettek, amelyek ellentmondanak a diáktanács által felvállalt értékekkel”.

A Minőségi Oktatásért Szövetség (Alianţa pentru Educaţie de Calitate) is meghúzta a vészharangot, amely szerint egy ilyen jellegű próbának nincs keresnivalója egy diákrendezvényen. A szövetség azt javasolja: vizsgálják meg alaposan a történteket, és szabják meg azokat az etikai normákat, amelyekhez a tanároknak, szülőknek és diákoknak is alkalmazkodniuk kell. 

Az incidens az oktatási minisztérium ingerküszöbét is elérte. Liviu Pop tárcavezető azt mondta, a különböző félreértések elkerüléséhez újra kell gondolni a diákstatutúmban foglaltakat, ebben pedig számít a szülőbizottságok és a tanárok javaslataira. Szerinte a tanulói státusz az iskolán kívül is ugyanígy érvényes, mint a tanintézményen belül. 

A 2016-ban hatályba lépett diákstatútum keveset ír arról, hogy milyen szabályok vonatkoznak az iskolán kívül szervezett rendezvényekre, de azt például leszögezi, hogy a tanulóknak joguk van saját emberi arculatuk, méltóságuk és személyiségük tiszteletben tartására. A diákstatutúm teljes szövege román nyelven itt, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége által lefordíttatott magyar változat pedig itt olvasható. 

Kapcsolódók

Kimaradt?