Közel 500 csíki ember adakozott az Egymillió csillag akcióban

Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót tartottak péntek este Csíkszeredában is, amelyen a rászorulók számára gyűjtöttek pénzadományokat a Gyulafehérvári Caritas szervezésében. A 483 résztvevő összesen 4416 lejt adományozott a város főterén felállított standnál. 

A csíki hűvös, őszi idő nem tartotta vissza a városlakókat és környékbelieket, hogy együttérzésüket fejezzék ki a hátrányos helyzetben élő embertársaik iránt, így egy-egy gyertya meggyújtásával, valamint pénzbeli adományukkal hozzájárultak az idei szolidaritási akció sikerességéhez. Habár a szél gyakran kifújta a mécseseket, a résztvevők igyekeztek életben tartani a lángokat. Ahogy minden évben, idén is sikerült megmutatni, hogy nem volt hiábavaló az esemény megszervezése.

Péter György, a Caritas ágazati igazgatója a Maszolnak elmondta, hogy az Egymillió csillag a szegényekért Franciaországból indult nemzetközi szolidaritási akció, amelyet kilencedik alkalommal szerveznek meg Csíkszeredában.

„Az a célunk ezzel, hogy a mindennapi rohanásban egy pillanatra megálljunk és gondoljunk azokra az embertársainkra, akikkel a sors nem volt olyan kegyes, mint velünk: a társadalom peremére szorultak egyedüllét, szegénység és betegség miatt. Az által, hogy gondolunk rájuk és adakozunk, egy kis fényt szeretnénk felvillantani az életükben” – mondta az ágazati igazgató.

Az összegyűlt pénzösszegből tartós alapélelmiszert tartalmazó csomagot állítanak össze, tette hozzá Péter György.

Szívalakzat a téren

A mécsesek meggyújtása mellett ünnepi műsorral is készültek a szervezők. Elsőként Demeter Zsuzsa, a Caritas szociális ágazatának képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Tódor Attila segédlelkész áldásával vette kezdetét a gyűjtés. Ezt követően a csíkszentkirályi Vadrózsa néptánccsoport előadását, majd a Csík Klarinét Kvartett rövid koncertjét élvezhette a jelenlevő adakozó közönség.

A továbbiakban a Caritas önkéntesének szavalata hangzott el, miközben egyre több mécses alkotta szívalakzat kezdett kirajzolódni a téren. Györfi Rita önkéntes Erdős Virág Világító testek című kötetében megjelent néhány rövidversét adta elő. Végezetül pedig Török Csongor tűzzsonglőr zenés-tüzes bemutatót tartott. Az esemény ideje alatt Zengerling Vanessa, a szervezet önkéntesének gitárjátékát is meghallgathatták.

Kapcsolódók

Kimaradt?